Rakovszky Zsuzsa: Jóslatok és határidők
- Description
- Additional information
A költőnő első kötete.
Megjelent 1500 példányban.
"Talán nem is annyira a vers, inkább, mondjuk, a világ mibenlétéről gondolkodtam másképp: a kortárs lírában, gondolom, valamennyire lecsapódtak bizonyos filozófiai kételyek a nyelv működésével vagy az Én, az emberi személyiség létével kapcsolatban, én pedig – nem is tudom, hogy fogalmazzak, mert nyilván nem vagyok eléggé jártas sem a filozófiában, sem a pszichológiában ahhoz, hogy ezeknek a kételyeknek a jogosultságát meg tudnám ítélni – egyszerűen és földhözragadtan úgy gondoltam, hogy ha a nyelv egészen eddig képes volt ábrázolni a világot, márpedig képes volt, akkor miért veszítette volna el éppen a XX. században ezt a képességét? Az énnel, a vers alanyával már kicsit bonyolultabb a helyzet. A lírai én megteremtésével sokat bajlódtam, bár nem voltam tudatában, hogy éppen ezt csinálom: a beszélt nyelvhez szerettem volna közelíteni a verseimet, és csak később jöttem rá, hogy ez azért sikerül csak félig-meddig, mert a beszélt nyelvhez először a beszélő személyt kell megkonstruálni – még ha ez bizonyos mértékig adva is van az ember személyiségében, nem érvényesül automatikusan."
Rakovszky Zsuzsa
| Condition: | ![]() ![]() ![]() ![]() |
| Category: | Bibliophil > First Edition > |
| Category: | Books > Literature > Poetry > |
| Category: | Books > Literature > Contemporary Hungarian Literature > |
| Publisher: | Kozmosz, (1981) |
| Item number / ISBN: | 0025333 |
| Binding: | paperback |
| Page count: | 43 p. |
| Item language: | Hungarian |



![Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban - Novellák [Dedikált példány] Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban - Novellák [Dedikált példány]](/images/item_image/100/10823.jpg)

















