kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Csányi Vilmos : Irónikus etológia

  • leírás
  • további adatok
„Az evolúció legképtelenebb, sületlen, hagymázos ötlete minden kétséget kizáróan az ember, becenevén a Homo sapiens. Öt-hatmillió éve a bioszféra üde színfolt lehetett a bolygón sokféle állattal és növénnyel, amelyek között persze szép számmal voltak mulatságosak, netán bolondosak is, mint azt példáim igazolták, de az ökológiai rendszer kiegyensúlyozott volt, és úgy tűnhetett, hogy megalapozott, tartós jövője sok százmillió évre biztosítva van. És ekkor a rendszer finom, olajozott kerekei közé por, homok, autóroncsok, kátrány, mindent feloldó savak és lúgos, enzimes mosópor került. Recsegés, ropogás, pattognak a fogaskerekek, égett fémszag, füst és korom. Mi történt?
Egy csimpánzméretű, a fák ágai között kiegyensúlyozottan élő derék majom megőrült…”

Csányi Vilmos az ismert etológus-akadémikus ezúttal nem csak tudományos szempontból foglalkozik az emberi természettel, hanem megírja a fonákját is. Görbe tükör ez az emberi természetnek, az ő különböző kultúráival, problémáival, társadalmaival, párkapcsolati szokásaival és mulatságos politikai rendszereivel. Meglepő, hogy mennyire sok tulajdonságot hoztunk az állatvilágból, csak épp mennyire rosszul alakítottuk azokat a saját ízlésünkre…
állapot:
kategória: Könyv > Természettudomány >
kategória: Könyv > Társadalomtudomány >
kategória: Könyv > Etológia >
kategória: Könyv > Pszichológia >
kiadó: SanomaMedia, 2012
cikkszám / ISBN: 9789633410257
kötés: kötve/papír (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 264
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Csányi Vilmos : Az állatok tanulása a természetben Csányi Vilmos : Az állatok tanulása a természetben

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Bukfenc és Jeromos - Hogyan gondolkodnak a kutyák? Csányi Vilmos : Bukfenc és Jeromos - Hogyan gondolkodnak a kutyák?

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Az emberi viselkedés Csányi Vilmos : Az emberi viselkedés

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Az emberi természet - Humánetológia Csányi Vilmos : Az emberi természet - Humánetológia

előjegyezhető

Csányi Vilmos : A bábosok Csányi Vilmos : A bábosok

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Van ott valaki? Válogatott írások. Csányi Vilmos : Van ott valaki? Válogatott írások.

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Kis etológia Csányi Vilmos : Kis etológia

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Bukfenc és Jeromos - Hogyan gondolkodnak a kutyák? Csányi Vilmos : Bukfenc és Jeromos - Hogyan gondolkodnak a kutyák?

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Evolúciós rendszerek Csányi Vilmos : Evolúciós rendszerek

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Van ott valaki? Válogatott írások Csányi Vilmos : Van ott valaki? Válogatott írások

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Etológia Csányi Vilmos : Etológia

előjegyezhető

Csányi Vilmos : A lény és az őrző - Elbeszélések Csányi Vilmos : A lény és az őrző - Elbeszélések

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Az emberi viselkedés Csányi Vilmos : Az emberi viselkedés

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Bukfenc mindent tud... Csányi Vilmos : Bukfenc mindent tud...

előjegyezhető

Csányi Vilmos : A kutyák szőrös gyerekek - Bukfenc és Jeromos a tudomány szolgálatában Csányi Vilmos : A kutyák szőrös gyerekek - Bukfenc és Jeromos a tudomány szolgálatában

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Segítség, kutyás lettem! Csányi Vilmos : Segítség, kutyás lettem!

előjegyezhető

Csányi Vilmos  : Marci, a beszélő kutya Csányi Vilmos : Marci, a beszélő kutya 1 800 Ft
Csányi Vilmos  : Kis etológia II. Csányi Vilmos : Kis etológia II.

előjegyezhető

Csányi Vilmos : A sértett Csányi Vilmos : A sértett 1 800 Ft
Csányi Vilmos : Hogyan vadásznak az állatok? Csányi Vilmos : Hogyan vadásznak az állatok?

előjegyezhető

Csányi Vilmos  : Kis etológia III. Csányi Vilmos : Kis etológia III. 600 Ft
Csányi Vilmos : Kis etológia Csányi Vilmos : Kis etológia

előjegyezhető

Csányi Vilmos : A tökéletesség illata Csányi Vilmos : A tökéletesség illata 1 400 Ft
Csányi Vilmos : Kannibálok Csányi Vilmos : Kannibálok

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Ő ott bent Csányi Vilmos : Ő ott bent

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Íme, az ember - A humánetológus szemével Csányi Vilmos : Íme, az ember - A humánetológus szemével

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Etológia és társadalom Csányi Vilmos : Etológia és társadalom

előjegyezhető

Csányi Vilmos : A globális elme Csányi Vilmos : A globális elme

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Édes Janka - Élet egy szabad kutyával Csányi Vilmos : Édes Janka - Élet egy szabad kutyával

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Drága barátaim, kedves majmok - Emberi és állati egypercesek Csányi Vilmos : Drága barátaim, kedves majmok - Emberi és állati egypercesek

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Segítség, kutyás lettem! - Kutyanevelés kezdőknek Csányi Vilmos : Segítség, kutyás lettem! - Kutyanevelés kezdőknek

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Jeromos, a barátom - A kutyák szerint a világ Csányi Vilmos : Jeromos, a barátom - A kutyák szerint a világ

előjegyezhető

Csányi Vilmos : Kisfiam, Ikarosz - Kentaurregény Csányi Vilmos : Kisfiam, Ikarosz - Kentaurregény

előjegyezhető

Powered by Axio
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár