A szöveget gondozó Jankovics József dedikációjával.

Sorozat: Régi Magyar Könyvtár - Források 12.

Gyöngyösi István egyetlen vallásos verse a költőtárs és mecénás Koháry Istvánnak ajánlott, 1690-ben megjelent Rózsakoszorú. Mint címe is utal rá, a költemény szerkezete az olvasó, vagyis a rózsafüzér felépítését követi: az öröm, a keserűség és a dicsőség öt-öt rózsájából vagy titkából fonja a költő koszorúját Szűz Mária feje ékesítésére.

Az évszázadokon át eredeti Gyöngyösi-alkotásnak, katolizációja koronájának tartott, barokk hevületű, mély áhítatosságot sugárzó műről csak 1932-ben derítette ki a szakirodalom, hogy nem önálló fogalmazású költemény. A „magyar Ovidius” ezúttal a fordítás eszközéhez folyamodott: egy F. S. monogram mögé bújt, ismeretlen szerzőnek Hymni Quindecim. Super quindecim mysteria sacratissimi Rosarii című, a Habsburg császárné, III. Ferdinánd felesége, Eleonóra számára 1635-ben készített latin nyelvű verses elmélkedését ültette át magyarra. A himnuszgyűjtemény fordítását nagy formahűséggel és nyelvi bravúrral, a magyar virágének és a katolikus egyházi irodalom hagyományába ágyazva végezte el – ezért is vélhették eredeti magyar szerzeménynek. A fordítás elé Gyöngyösi 250 strófából álló „készületet” írt: az addig pogány, mitológiai, világi jellegű témákkal és szereplőkkel foglalkozó poéta szakít múltjával, s az igazi költői feladat, a szent szerelem megéneklésének szenteli minden tehetségét. S miközben elkötelezi magát új világértelmezése mellett, szinte élvezettel sorolja fel ifjúsága bűneit, annak a fiktív világnak a helyszíneit, alakjait és történeteit, amelynek elhagyására vállalkozott.