Sorozat: Fejezetek Budapest múltjából 1.

Kétnyelvű, magyar-latin kiadvány.

Bél Mátyás jubileumi évében először jelenik meg bilinguis kiadás a nagy polihisztor munkáiból, kísérletként - a Notitia 3. kötetének Pest város története fejezete.
A fordító úgy érezte, hogy fő kötelessége pontosan, szöveghűen visszaadni a Szerző munkáját. Ezt a hűséget és pontosságot különösen meghatározta a bilinguis célkitűzés, ahol a magyar fordításszöveg tükörképe kell, hogy legyen a másik oldalon közölt latin szövegnek. És ezért sok mindent fel kellett áldozni, főleg a tetszetősség, az ötletszerűség és az olvasmányosság terén. A Szerző latinul közli magyar gondolatait, sűrűn idézve a kutatásai során, a témájára vonatkozó forrásokat is, korabeli latinsággal, 1737-ben. Ez pedig nem kis feladatot jelent minden ilyen jellegű fordítás számára. A szavaknak itt minden árnyalatára figyelemmel kellett lenni. Emellett a szóban forgó eseményt, személyt, vagy dolgot állandóan keresni és ellenőrizni kellett az egykorú történelmi, földrajzi és társadalmi vonatkozásban. Vállalni kellett a latin szövegnek a maga korízlésének függvényeként jelentkező halmozottságát, tömítettségét, alternativizáló agyonárnyaltságát. Megnyilatkozik ez már a címben is, ahol a Szerző bőségesen adja célkitűzéseit vállalkozását illetően, sőt az egyes fejezetek címeiben és a szövegoldalak margóján is. Az oklevél részletekben az kellett, hogy számítson, ami a szöveg betűiben és mondataiban van, akkor is, ha a sokszor túl hosszúra nyúlt körmondatok útvesztőiből nehezen tárul fel az érthetőség és a stiláris szépség. A tartalom jellegétől is sok függ. Más, amikor a maga módján és nyelvén jellemzést ad egy-egy történelmi részletről, a benne szereplő személyekről, az események összefüggéséről, és megint más, mikor elbeszéli a történt dolgokat. Az imént említett jellemzésekben a görög-latin mitológiából és szépirodalmi alkotásokból keres jellemző, sokszor meglepően azonosító párhuzamokat, az eseményekben éppúgy, mint a személyeket illetően. Ez korának ízléséből ered, de az olvasót a valóság értékelésében bizonytalanná teszi. Nem is szólva arról, hogy rendszerint méreteltúlzások, szuperlativus-jellegű párhuzamok jelentkeznek. Ez a fordítás szövegezésében is gyakran jelentett nem éppen könnyen áthidalható nehézséget. Főleg megint akkor, ha közben szöveghűeknek kellett maradni. Itt nem a simán röppenő, maian csendülő, novellisztikus jellegű szövegezés volt a cél, hanem tolmácsolni a Szerző eredeti mondatfűzéseit, mondanivalóját annak minden jellegzetességével, egyéni ízével és mivoltával együtt.