Határ Győző: Pepito és Pepita

Dedikált pld. A könyv az ifjúságról, a szerelemről szól – már írása idején is visszatekintő, megbocsátó, humorral leleplezett nosztalgiával. A háborút közvetlenül követő időszakban játszódik, a szétlőtt, felrobbantott Budapest még korántsem biztonságos útjain, amelyek meglehetősen kontrasztos keretet adnak Pepito, a megélhetés után loholó zeneszerző és hárfaművész lázas, trubadúros szerelmének egy isteni díva iránt, s ez a szerelem akkor is igaz, s Pepita ebben a szerelemben akkor is isteni díva, ha a történetnek egy ormótlanul közönséges szempontból egészen másként hangzana a „szüzsé”-je. E szerelmi – vagy „szerelmi” – regény azonban erős atmoszférikus hitelességet áraszt magából a leírt korszak politikai-történelmi viszonyaira nézve. Áthatja az az eufória, ami az emlékei és egyszersmind baljós előérzete szorításában élő – de élő! – népet elöntötte. Az olvasónak az a benyomása támad, hogy akkoriban több volt a fiatal, mint ma, mindenki fiatal volt. Igaz, Pepita szerelmi lázban, és nem az újjáépítés lázában ég, a szerelemben bizonyul túlzottan jóhiszeműnek – mégis: úgyszólván tipikus hőse a kornak.