Kovács László - Görföl Jenő: Középkori templomok - Nógrád és Gömör középkori templomai
- Description
- Additional information
A 2019-ben megjelent könyvben a leírások mellett színes fényképek mutatják be a 11-12. századból származó román és a 13-15. századból származó gótikus stílusban épült templomokat, amelyek nagy részében a magyar szentek életét bemutató freskók is fennmaradtak, érdekesek a háromkirályokat ábrázoló faliképek, amelyeken az Árpád-házi szent uralkodókkal helyettesítették a napkeleti bölcseket.
Nógrád vármegye a 10. század végén a már álló Nógrád vára köré szerveződött még államalapító királyunk idejében. A terület Ipolytól északra eső része az esztergomi érsekség része volt, a déli terület a váci püspökséghez tartozott. Az előbbi az első világháború után Csehszlovákia része lett.
Gömör és Kishont vármegye két korábbi megye összevonásából alakult ki, a gömöri rész a nagyobb és jelentősebb, de épített örökségben mindkét tájegység nagyon gazdag. A középkori templomok faliképekkel való díszítésében a régió jeles családjai jeleskedtek, a Perényiek, Bebekek, Jolsvaiak, Csetnekiek. A tájegység az első világháború után - egy kis részt leszámítva - Csehszlovákiához került.
A kötetből megismerjük Óbecse Szent György-templomát, a Szinóbányához tartozó Etrefalva templomát.
| Condition: | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
| Category: | Books > Religion > |
| Category: | Books > Arts > Architecture > |
| Category: | Books > History > Local history > |
| Publisher: | Nap, 2019 |
| Item number / ISBN: | 9788081040832 |
| Binding: | hardcover |
| Page count: | 143 |
| Item language: | Hungarian |


