Kenyeres Zoltán, a 20. századi magyar irodalom és Weöres Sándor életművének kutatója immár évtizede a magyar irodalomtörténetírás történetével foglalkozik. Egyetemi előadásainak, fontos irodalomtörténeti munkák vitáinak kapcsán megfogalmazott téziseit, eredményeit gyűjtötte egybe kötetében. ; A mű nem rendszeres tudománytörténeti összefoglalás, bár több írása is áttekinti a magyar irodalomtudomány történetét a kezdetektől, de csak roppant vázlatosan, elnagyoltan, inkább csak egy-egy téma fölvezetéseként. A mű nagyobb tanulmányai (Vázlat Horváth Jánosról; Lukács György magyar tanulmányai 1945-ig; Béládi Miklós és a háború után indult nemzedék néhány vonása stb.) valódi mélyfúrások, elmélyült, gazdag forrásanyagra épülő, a filológiai részletekben is elmerülő értekezések nagy magyar irodalomtudósokról, illetve irodalomtörténetírásunk fontosabb irányzatairól és korszakairól. Több írás is foglalkozik az irodalomtudomány legújabb kezdeményeivel, legfrissebb képviselőinek törekvéseivel (Modern próza - modern prózatörténet), egy hatalmas szemletanulmány (Irodalomtörténeti olvasónapló) pedig az 1990-1994 közt megjelent legfontosabb irodalomtörténeti kiadványokat, monográfiákat, tanulmány- és esszégyűjteményeket veszi számba. Kenyeres tanulmányai nem polémiák, a szerző az általa nem preferált megközelítési módokat is inkább megérteni, megmagyarázni kívánja, mintsem vitatni, és bár a klasszikus, hagyományos irodalomtörténetírás az eszménye, nagy empátiával szól a posztmodern, a hermeneutikai, a recepcióesztétikai stb. törekvésekről és képviselőiről is. A kötet egyik legérdekesebb tanulmánya (Irodalomtörténetírásunk néhány kérdéséről) az irodalomtörténetírás belső, ideológiai-szakmai ellentéteiről, harcairól számol be, eddig ismeretlen, a pártállam által eltitkolt dokumentumok segítségével. - Elsősorban szakemberek olvasmánya.