Zakariás Zoltán: Honvéd vasútépítők - A magyar királyi honvédség vasútépítő csapatának története

A vasúti közlekedés hadászati fontosságát az európai nagyhatalmak, mindenekelőtt Poroszország, Franciaország, Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia katonai vezetői már a múlt század hatvanas éveiben felismerték, a német vezérkar pedig az 1870/71. évi német-francia háború hadászati felvonulásánál a vasutat mintaszerűen használta.
Az itt nyert tapasztalatok alapján az első és második világháborúban, az előkészített terveknek megfelelően, a vasutak segítették a mozgósítások mielőbbi végrehajtását és a hadműveletek alatti erőátcsoportosításokat, a zavartalan ember- és anyagutánpótlást.
Mindez megkövetelte a vasúti forgalom biztosítását, ami a személyzet, gördülőanyag, fűtőanyag és pálya megfelelő igénybevételével vált lehetségessé. A háborúra való felkészülés során már békében biztosítani kellett a zavartalan vasúti közlekedést, teljesítőképességük növelésével, háborúban pedig ezeken túl az ellenség által okozott rombolások miatti forgalmi akadályokat is meg kellett szüntetni.
Lényeges volt a vasúti forgalom folyamatossága, amelynek biztosítására fontos feladatként jelentkezett az olyan erőknek a megszervezése, amelyek képesek a rombolások műszaki szempontból történő megfelelő és gyors helyreállítására.
Ez a szempont vezetett már békehadrendben a katonai vasútépítő alakulatok felállításához, háborúban pedig nagyarányú fejlesztéséhez.
Az Osztrák-Magyar Monarchia e téren mintaszerűt alkotott, megszervezték a császári és királyi (K.u.K.) vasútezredet, amely az első világháborúban új vonalak építésével és forgalomba helyezésével, valamint az ellenség által okozott rombolások helyreállításával rendkívüli eredményeket ért el. Az itt szerzett tapasztalatokat jól hasznosította a M. Kir. Honvédség vasútezrede, amely békeidőben is közreműködött hídépítési, pályafenntartási és pályaépítési munkáknál, a háború alatt pedig mozgósított alakulatai a rombolásokat gyors és eredményes munkával elhárították, miközben kivívták a magas fokú műszaki ismeretekkel bíró, nagy teljesítményű gépekkel ellátott német alakulatok parancsnokságának elismerését.
Ez a könyv hű és pontos képet ad ennek a hadászati szempontból fontos alakulatnak a működéséről. A könyv szerzője nemcsak az országgyarapító megszállásokat (Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék) ismerteti, nemcsak részese az alakulatok tevékenységének, hanem a Szovjetunió nyugati területnek azon részein folyó hadműveletekről is áttekintő képet ad, ahová a magyar vasútépítő alakulatokat német alárendeltségben vetették be. Az olvasó szinte részese lehet a vasútépítő honvédek műszaki tevékenységének és helytállásának a nehéz körülmények között, miközben azt is megtudja, hogy a hazánk területén zajló hadműveletek alatt milyen műszaki munkákat végeztek, illetve milyen munkákra készült fel az ezred. A szerző a tragikus 20-as évek során a csapatnem felfejlesztésére tett erőfeszítésekre is külön kitér. Mindenhol utal a politikai és hadászati helyzetre, aminek következtében a kérdéses terület vasút-műszaki helyreállítása szükségessé vált.
Zakariás Zoltán a vasútépítő csapat egyik katonai és műszaki szempontból igen képzett tisztje volt. Lehet-e akkor alkalmasabb írója e kimagasló ezred történetének?
E könyv mintája egy csapat vagy szolgálati ág története tárgyilagos, az utókor számára hasznos, szakszerű megírásának, melyekből sajnos még igen kevéssel rendelkezünk, miután az elmúlt négy és fél évtized ilyen jellegű művek megírásának nem kedvezett.