A ​német irodalomtörténeti közgondolkodás Hölderlin életét – durván leegyszerűsítve – két nagy, egymástól élesen elütő korszakra osztja: az első a nappal, a második a hosszadalmas éjszakai sötétség időszaka. A kegyelet, mely az első harminchat esztendő műveit a költői hagyomány magasába emeli, a második a harminchatról jobbadán csak a pszichiátria szókincsével hajlandó beszélni. Ha eltekintünk Pierre Bertaux, Roman Jakobson vagy Bernadr Böschensein úttörő munkáitól, még ma is azt mondhatjuk: az életműnek ezt a részét irodalmi mértékkel alig értékelhető megnyilatkozásnak, a betegség tünetegyüttesének, az irodalmi kegyelet szívesen számon kívül hagyott gyakorlóterepének tekinti a hangadó irodalomtörténeti szemlélet. A német kiadások ennek a korszaknak az emlékeit vagy eleve nem is illesztik anyagukba, vagy ha igen, akkor tartózkodnak a magyarázattól, ha magyarázzák, akkor sietnek hozzáfűzni, hogy ez a teljesítmény nem nevezhető önálló, egynemű fejlődési fokozatnak.
Kötetünkben – Magyarországon első ízben – közreadjuk Hölderlinnek élete második felében keletkezett összes lírai alkotását, valamint szemelvényekben bemutatjuk a költő közvetlen környezetének írásba foglalt megfigyeléseit és híradásait. Munkánk, remélhetőleg, segít majd abban az eszmetörténeti erőfeszítésben, hogy tekintsük egységes egésznek Hölderlin életművét, és igyekezzünk megtalálni az életmű első feléből a második felébe mutató láthatatlan gondolat-íveket. Mélyebb szemlélet számára a költő életének „második fele” nem csupán az elmekórtan művelőinek kínál nyersanyagot, hanem Hölderlin költészetének barátjait is ismeretlen területekre vezeti.
A könyvben található, dőlt sorokban szedett Hölderlin-műveket, és a kortársak dokumentum értékű szövegeit Báthori Csaba fordításában és válogatásában adjuk közre. Az érett és eredeti szövegformálás megújíthatja régi ismereteinket, és új tapasztalatokat közvetít egy rejtelmes pozíció tüzetesebb megismeréséhez.