Szép Ernő: Fiú, leány - Elfeledett drámák
- Leírás
- További adatok
Harminchárom évet élt a Margitszigeten, a két part szenvedélyei közt, és mindent tudott az emberi lélekről. Emberemlékezet, pontosabban 1975 óta nem fordult elő, hogy új Szép Ernő-drámakötetnek tapsoljon az egykor oly virágzó magyar dráma finomságaira kíváncsi közönség. E mostani, "szerelmes" kötet kétszeresen újdonság: egyfelől azért, mert a benne megjelenő darabok zömmel először kerülnek könyvformában a nagyérdemű elé; másfelől pedig azért, mert ezek a drámák meghökkentő módon máig sem avultak el: fiú és leány egymásra csodálkozásának szépsége ugyanoly változatlan, mint az őket körülvevő világ szomorúsága. A húszas-harmincas évek méltatlanul feledésbe merült, nagyszínházi és kabarészínpadi sikereiből merítő válogatás tematikai egysége mögött az érzelmek, a formák, a karakterek és a hang káprázatos sokszínűsége bújik meg. Kircsi Gerzson kisvárosi tűzoltó üde "kukkulóriumától" és a falusi cukrászda krémeshabzsoló udvarlásától Szilágyi és Hajmási poétikus epedezésén keresztül egészen az Aranyóra magányos, rezignált zárlatáig: csupa érzékeny, egyszerre megható és megmosolyogtató játék, amely nemcsak a nézőt, de az olvasót is egyszer s mindenkorra elbűvöli. A költőnek és prózaírónak is kivételes, egyedi hangú művész élete utolsó esztendeiben így mutatkozott be: Szép Ernő voltam. Aki belemélyed e könyvbe, alighanem e mondaton is elmosolyodik és meghatódik, de egyetérteni, azt nem fog vele. Válogatta, szerkesztette, az utószót és a jegyzeteket írta Győrei Zsolt.
| Állapot: | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
| Kategória: | Könyv > Szépirodalom > Dráma > |
| Kiadó: | Európa, 2006 |
| Cikkszám / ISBN: | 9789630777063 |
| Kötés: | fűzve |
| Oldalszám: | 472 |
| Termék nyelve: | magyar |



























![Szép Ernő: Édes - Egy gyerek históriája, aki nagyon szerette a cukorkát [Első kiadás] Szép Ernő: Édes - Egy gyerek históriája, aki nagyon szerette a cukorkát [Első kiadás]](/images/item_image/100/117181.jpg)
![Szép Ernő: Édes - Egy gyerek históriája, aki nagyon szerette a cukorkát [Első kiadás] Szép Ernő: Édes - Egy gyerek históriája, aki nagyon szerette a cukorkát [Első kiadás]](/images/item_image/100/161627.jpg)









![Szép Ernő : Emberszag [Első kiadás] Szép Ernő : Emberszag [Első kiadás]](/images/item_image/100/87360.jpg)







![Szép Ernő: Felnőtteknek [1. kiad.] Szép Ernő: Felnőtteknek [1. kiad.]](/images/item_image/100/85904.jpg)



![Szép Ernő: Hetedikbe jártam [Első kiadás] Szép Ernő: Hetedikbe jártam [Első kiadás]](/images/item_image/100/115502.jpg)
