Szilárdfy Zoltán: Barokk szentképek Magyarországon

A ​szentkép a vallásos művészet igen jelentős, de egyenetlen minősége, kis mérete és anyagának esendősége miatt a kutatók részéről mind ez ideig mellőzött műfaja. Az egyéni áhítat célját szolgáló grafikák magas példányszámuk és az aktuális gondolati-ideológiai tartalmak közlésére való alkalmasságuk miatt – jóllehet rejtetten – igen nagy hatást gyakoroltak a monumentális műfajokra is.

A művészettörténész szerző – a hazai emlékanyag első módszeres feldolgozója – számos összefüggést tárt fel kegyképek, oltárok és a népszerű fametszetek között. A szentképek azonban nemcsak vallásos eszmék hordozói és közvetítői, hanem tárgyak, amelyek sokféle alkalmazást nyertek. Rangjuk és értékük bizonyítéka, hogy egy-egy példányuk főurak körében is megtisztelő ajándék lehetett; gondolati gazdagságuk miatt a hitviták fegyvertárába ugyanúgy beletartoztak, mint ahogy a pedagógia is hatásosan élt velük. Szakrális tartalmuk révén bajelhárító és gyógyító erőt tulajdonítottak nekik: amulettként hordták, beteghez vitték őket. A műfaj történeti áttekintésekor készítői között számos kiemelkedő művész nevével találkozhatunk. A barokk korban azonban már voltak kifejezetten a tömegszükségletet kielégítő mesterek, akiket egyébként a művészettörténet nem is tartott számon. Ez idő tájt szinte önálló ágazatként virágzott a szentképkészítés, melynek utóélete a XIX. században is tartott még. A bevezető tanulmányt 48 fekete-fehér, 16 színes kép és a hozzájuk fűzött történeti, ikonográfiai magyarázatok egészítik ki.