Szabó Dezső: Az elsodort falu

  • Description
  • Additional information

A regény eszméje az első világháború éveiben, írója ungvári tanárkodása idején érlelődött meg, kidolgozása akkor vett nagyobb lendületet, midőn Szabó Dezső 1917 nyarán a lőcsei főreáliskola tanári karába került. Mint évtizedekkel később Az elsodort falu történetéhez című írásában maga elmondja, a kéziratot 1918 augusztusában fejezte be, s kiadásával először Kner Izidornál próbálkozott, aki kevéssel korábban jelentette meg Napló és elbeszélések című kötetét. A gyomai nyomdász azonban elutasította a regényben megnyilatkozó szemléletet, és ezért nem vállalkozott kiadására. Közben kitört az "őszirózsás" forradalom és Szabó Dezső, aki mindenképpen azt akarta, hogy a regény még a forradalmi zajlás idején a közönség elé kerüljön, először elfogadta Bangha Béla jezsuita szerzetesnek (a Keresztény Sajtóközpont vezetőjének) a regény kiadására vonatkozó ajánlatát, majd Osvát Ernőnél és a Nyugatnál próbálkozott. Mindkét kiadó türelemre intette, igaz, egymással szögesen ellenkező megfontolásból: Bangha páter a forradalmi erők megtorlásától tartott. Osvát viszont a forradalom elleni támadásnak tekintette Szabó Dezső művét. A regényt végül a Farkas László által irányított Táltos Könyvkiadó jelentette meg 1919 nyarán, már a proletárdiktatúra napjaiban."

Condition:
Category: Books > Literature > Novel >
Publisher: Püski, 1999
Item number / ISBN: 0008199
Binding: cloth bound (in original dust jacket)
Page count: 419
Item language: Hungarian

More from this author