Sorozat: Ars Longa.

Földényi F. László kétségtelenül a mai magyar esszéisztika egyik legjelesebbje, és a hazai kortárs művészetbölcselet és -kritika irányadó személyisége.
1990 és 1994 között írt filozófiai, irodalmi, képzőművészeti, filmesztétikai tárgyú esszéit és vitairatait gyűjtötte kötetébe. A szerző már korábban kialakította azt a sajátos témakört és sajátos megközelítési módot, amely hazai és külföldi népszerűséget is szerzett számára. Ez elsősorban azt jelenti, hogy Földényi sohasem valamely konkrétan, pontosan kijelölt tárgyról, témáról, műalkotásról vagy filozófiai problémáról értekezik, hanem egy-egy kiindulópontból (pl. egy vers, film, kiállítás, frissen megjelent teoretikus munka stb.) azt pásztázza végig, milyen összefüggés-komplexumokba illeszthető, milyen szellemi kalandozásokra csábító az adott tárgy; hogyan szembesíthetők példáján a nagy műalkotások, a nagy szellem- és filozófiatörténeti irányzatok, az emberi egzisztencia olyan alaptényei, mint szerelem, halál, történelembe és létbe ágyazottság stb. ( Az elveszett egyensúly; A teremtés űrje; Tömeg és szellem; A boldogság misztériuma; A posztmodern lélek mozija; A testet felszabadító bécsi akcionizmus stb.). Akár Vajda Jánosné Bartos Róza emlékiratairól, akár egy Szabó Lőrinc-költeményről, akár a hermeneutikáról általában szóljon, mindenkor sokkal tágasabb, messzibb szellemi tájakra invitálja és kíséri az olvasót, sokszor nem is egy-egy tézis, koncepció, teoréma elfogadására-megismerésére csábítva, hanem a problémák bonyolultságát és összetettségét, az egyéni állásfoglalás kiküzdésének nehézségeit (néha lehetetlenségét) demonstrálva.
Az igen gondosan megformált, szépen megírt, roppant gazdag művészi és tudományos anyagot görgető esszék - megértése, követése sokoldalú műveltséget és finom, posztmodern érzékenységet kíván az olvasóktól.