kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Heller Ágnes : A szép fogalma

  • leírás
  • további adatok
Sorozat: Horror Metaphysicae.

Heller könyvének témája akár klasszikusnak is mondható, megtett „nyitó lépése” ugyanakkor egyértelműen huszadik századi: sokféle válsággal szembesült szerzőre vall. Bevezetésének már a címe is azt a kérdést fogalmazza meg, hogy vajon „Hol siklott ki a szép fogalma?” A továbbiakban azután „a szép fogalmának viszontagságai”-van ígér ismerkedést, majd újból kérdést tesz föl a második rész címében is, mégpedig az előbbinél nagyobb súllyal. A legkomolyabb lehetőségként számolván azzal, hogy vajon „Eltűnőben a szép fogalma?” Nem szabályos esztétikatörténet tehát ez a könyv – ha így akarnánk elbírálni, akár Arisztotelésznek, Aquinoi Szent Tamásnak, Schellingnek, Nicolai Hartmannak vagy másoknak az érdemi tárgyalás nélkül maradását is számon kérhetnénk rajta –, így is hatalmas anyaggal „dolgozik”. Kerüli igyekezve közben a filozófiai okfejtések során gyakori nehézségeket, az esetleg éppen fontoskodónak mutatkozó hanghordozást, vagy a végletes sterilitások világába jutást: könnyedségre, gondolatmenetének mozgalmassá tevésére törekedve.
állapot:
kategória: Könyv > Filozófia >
kiadó: Osiris - Gond, 1998
cikkszám / ISBN: 9789633793923
kötés: fűzve
oldalszám: 479
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Heller Ágnes : Életképes-e a modernitás? Heller Ágnes : Életképes-e a modernitás?

előjegyezhető

Heller Ágnes : -- a Múlt és Jövőben 30 / 90 Heller Ágnes : -- a Múlt és Jövőben 30 / 90

előjegyezhető

Heller Ágnes : A Heller Ágnes : A "zsidókérdés" megoldhatatlansága

előjegyezhető

Heller Ágnes : A Heller Ágnes : A "zsidókérdés" megoldhatatlansága - avagy Mért születtem hébernek, mért nem inkább négernek?

előjegyezhető

Heller Ágnes : A filozófia radikalizmusa Heller Ágnes : A filozófia radikalizmusa

előjegyezhető

Heller Ágnes : A filozófia rövid története gólyáknak I. Az ókor Heller Ágnes : A filozófia rövid története gólyáknak I. Az ókor

előjegyezhető

Heller Ágnes : A filozófia rövid története gólyáknak II. A középkor és a reneszánsz Heller Ágnes : A filozófia rövid története gólyáknak II. A középkor és a reneszánsz

előjegyezhető

Heller Ágnes : A filozófia rövid története gólyáknak III. Az újkor Heller Ágnes : A filozófia rövid története gólyáknak III. Az újkor

előjegyezhető

Heller Ágnes : A mai történelmi regény Heller Ágnes : A mai történelmi regény

előjegyezhető

Heller Ágnes : A mai történelmi regény  (Dedikált) Heller Ágnes : A mai történelmi regény (Dedikált)

előjegyezhető

Heller Ágnes : A mindennapi élet Heller Ágnes : A mindennapi élet

előjegyezhető

Heller Ágnes : A reneszánsz ember Heller Ágnes : A reneszánsz ember

előjegyezhető

Heller Ágnes : A reneszánsz ember Heller Ágnes : A reneszánsz ember

előjegyezhető

Heller Ágnes : A reneszánsz ember Heller Ágnes : A reneszánsz ember

előjegyezhető

Heller Ágnes : A reneszánsz ember Heller Ágnes : A reneszánsz ember

előjegyezhető

Heller Ágnes : A reneszánsz ember /Dedikált példány/ Heller Ágnes : A reneszánsz ember /Dedikált példány/

előjegyezhető

Heller Ágnes : A szándéktól a következményig - Előadások az általános etikáról. Heller Ágnes : A szándéktól a következményig - Előadások az általános etikáról.

előjegyezhető

Heller Ágnes : A szándéktól a következményig - Előadások az általános etikáról. Heller Ágnes : A szándéktól a következményig - Előadások az általános etikáról.

előjegyezhető

Heller Ágnes : A szégyen hatalma - Két tanulmány Heller Ágnes : A szégyen hatalma - Két tanulmány

előjegyezhető

Heller Ágnes : A szégyen hatalma - Két tanulmány Heller Ágnes : A szégyen hatalma - Két tanulmány

előjegyezhető

Heller Ágnes : A történelem elmélete Heller Ágnes : A történelem elmélete

előjegyezhető

Heller Ágnes  : A zsidó Jézus feltámadása Heller Ágnes : A zsidó Jézus feltámadása

előjegyezhető

Heller Ágnes  : A zsidó Jézus feltámadása Heller Ágnes : A zsidó Jézus feltámadása 1 000 Ft
Heller Ágnes : Általános etika Heller Ágnes : Általános etika

előjegyezhető

Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág

előjegyezhető

Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág

előjegyezhető

Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág /Dedikált/ Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág /Dedikált/

előjegyezhető

Heller Ágnes : Az álom filozófiája Heller Ágnes : Az álom filozófiája

előjegyezhető

Heller Ágnes : Az aristotelési etika és az antik ethos Heller Ágnes : Az aristotelési etika és az antik ethos

előjegyezhető

Heller Ágnes : Az aristotelési etika és az antik ethos Heller Ágnes : Az aristotelési etika és az antik ethos

előjegyezhető

Heller Ágnes : Az erkölcsi normák felbomlása - Etikai kérdések Kosztolányi Dezső munkásságában. Heller Ágnes : Az erkölcsi normák felbomlása - Etikai kérdések Kosztolányi Dezső munkásságában. 3 000 Ft
Heller Ágnes : Az erkölcsi normák felbomlása - Etikai kérdések Kosztolányi Dezső munkásságában. Heller Ágnes : Az erkölcsi normák felbomlása - Etikai kérdések Kosztolányi Dezső munkásságában.

előjegyezhető

Heller Ágnes : Az érzelmek elmélete Heller Ágnes : Az érzelmek elmélete

előjegyezhető

Heller Ágnes : Az idegen Heller Ágnes : Az idegen 1 600 Ft
Heller Ágnes : Az igazságon túl Heller Ágnes : Az igazságon túl

előjegyezhető

Heller Ágnes : Az igazságosságon túl Heller Ágnes : Az igazságosságon túl

előjegyezhető

Heller Ágnes : Az igazságosságon túl Heller Ágnes : Az igazságosságon túl

előjegyezhető

Heller Ágnes : Az igazságosságon túl  (Dedikált) Heller Ágnes : Az igazságosságon túl (Dedikált) 6 000 Ft
Heller Ágnes : Az önéletrajzi emlékezés filozófiája Heller Ágnes : Az önéletrajzi emlékezés filozófiája

előjegyezhető

Heller Ágnes : Az ösztönök / Az érzelmek elmélete Heller Ágnes : Az ösztönök / Az érzelmek elmélete

előjegyezhető

Heller Ágnes : Az ösztönök / Az érzelmek elmélete Heller Ágnes : Az ösztönök / Az érzelmek elmélete

előjegyezhető

Heller Ágnes : Érték és történelem Heller Ágnes : Érték és történelem

előjegyezhető

Heller Ágnes  : Filozófiai labdajátékok Heller Ágnes : Filozófiai labdajátékok

előjegyezhető

Heller Ágnes : Filozófiai lábjegyzetek - Lábjegyzetek Platónhoz Heller Ágnes : Filozófiai lábjegyzetek - Lábjegyzetek Platónhoz 1 800 Ft
Heller Ágnes  : Filozófiám története Heller Ágnes : Filozófiám története

előjegyezhető

Heller Ágnes  : Filozófiám története Heller Ágnes : Filozófiám története

előjegyezhető

Heller Ágnes  : Filozófiám története (Dedikált) Heller Ágnes : Filozófiám története (Dedikált)

előjegyezhető

Heller Ágnes : Ímhol vagyok - A Genezis könyvének filozófiai értelmezései Heller Ágnes : Ímhol vagyok - A Genezis könyvének filozófiai értelmezései

előjegyezhető

Heller Ágnes : Kizökkent idő - Shakespeare, a történelemfilozófus I-II. Heller Ágnes : Kizökkent idő - Shakespeare, a történelemfilozófus I-II.

előjegyezhető

Heller Ágnes : Költészet és gondolkodás Heller Ágnes : Költészet és gondolkodás 1 200 Ft
Kosár

kosár

üres a kosár
Telefon ikon
Telefon kör ikon Telefon: +36 1 317-50-23
Email ikon E-mail: info@muzeumantikvarium.hu
YouTube
Pinterest
Pinterest nagy ikon
Blogger
Blogger nagy ikon