You are not signed in.

Babits Mihály: A második ének (1.kiad, számozott)

Babits Mihály: A második ének  (1.kiad, számozott)

Enlarge

4,000 Ft
  • Description
  • Additional information

Első kiadás. Számozott; 2000/59. géppel számozott pld.
A könyv kiállítását Lengyel Lajos tervezte.
A címlaprajz Bernáth Aurél műve.
Az előszót Török Sophie írta.

Ez a négy felvonásos mesedráma 1911-ben készült, de Babits Mihály csak a harmadik felvonást tartotta méltónak arra, hogy nyilvánosság elé bocsássa; ez a harmadik felvonás Vihar címen 1911 október 1-én jelent meg a Nyugat-ban, később pedig, 1928-ban ismét kiadta az Összes Versek között. A Nyugat-ban kiadott harmadik felvonás elé a következő bevezető sorokat írta: „Ez a költemény harmadik felvonása egy készülő mesedrámának, amellyel talán valamelyik színházunk is kísérletet tehet. A mese, mely egészen sablónos, egy balatoni mondán és a jó Garay ismert versén alapul a kecskekörmökről és a tihanyi ekhóról. Az első felvonásban a dalos pásztor „aranyszőrű kecskéket őriz Tihany fokán”, míg a király meghallja bűvös énekét és elhívja őt a beteg királylányhoz, hogy dalával felvidítsa. Ez ama véletlenség, mely minden dalos életében egyszer előfordul. A második felvonás azt adja elő, hogyan gyógyítja meg a pásztor dalával a beteg királylányt. Hősiesen, mert sikertelenség esetén a halál vár rá, mint minden dalosra. A harmadik felvonásban a pásztor már ifjú király és a királylány férje. Így látjuk őt viszont.”

Condition:
Category: Books > Literature > Drama >
Category: Bibliophil > First Edition >
Publisher: Nyugat, 1942
Item number / ISBN: 0021769
Binding: half-cloth bound
Page count: 103
Item language: Hungarian

More from this author