Sándor Iván: A kő visszahull - Napló

Sándor Iván esszénaplója nem a napok, dátumok szerint, csupán a hónapok rendjében ad sajátos, egyéni nézőpontú képet a rendszerváltozás korszakáról. Az 1989., 1990., 1991. években, illetve egy negyed század „átugrásával”, a 2014. év első hónapjaiban született gondolatairól, reflexióiról. Az író a közügyek, a kulturális élet, az irodalom fejleményeire reagál, de kevésbé a napi történések szintjén, inkább valódi reflexiókként és vérbeli esszéistaként, aki nem az eseményeket, hanem az események kiváltotta gondolatok fonalát követi, a maga következtetéseit, elvonatkoztatásait közvetíti.

Sándor Iván természetesen nagy várakozással tekint a küszöbön álló vagy már be is következő változások elé. Igazi értelmiségiként figyeli a szellemi történéseket, így a múlttal való szembenézés igényét, 1989 forrongása kapcsán fölidézi az 1943. évi balatonszárszói értelmiségi konferenciát – és általában a változások értékelésekor nem győzi hangsúlyozni a szellem emberének szerepét, az entellektüel állásfoglalásának parancsát. Természetesen reflektál az aktuális történésekre is, például a köztemető 301. parcellájának föltárása kapcsán, a közírók (Csurka Istvántól Tamás Gáspár Miklósig) megnyilatkozásaira vonatkozóan, de közben folyton történelmi párhuzamokat, irodalmi analógiákat, eszmetörténeti vonatkozásokat hoz szóba. Sűrűn emlékezik a Rákosi-korszak diktatúrájára, az 1956-os forradalom napjaira, a Közép-Európa-gondolat múltjára és aktualitására, eközben Pilinszkyt és Illyés Gyulát idézi, figyel a nagyvilág kulturális eseményeire. 1991 decemberében lezárja a rendszerváltozás három esztendejének esszé-reflexióit, és 2014 januárjában kezdi újra a naplóírást annak a számvetésnek az igényével, hogy fölmérje: mi is történt a negyed század alatt, meddig jutott el a rendszerváltozás folyamata.