Németh Gyula (graf.): MILES DAVIS 1926-1991. Nate Dogg, Ramones, Winkler Róbert. Illusztrációk [Lángoló Gitárok Magazin, 2011-2012.].
- Description
- Additional information
Méret: 100 x 70 cm., hajtásnyom nélkül, hibátlan állapotban.
Németh Gyula (1978 - ) pályája újságíróként indult, majd new york-i tartózkodása alatt egy nem szokványos ívű kanyarral a tervezőgrafikusi pályára módosult. Ezt követóen már mint grafikus nagyrészt külföldön, főleg latin-amerikai országokban dolgozott. Hazatérése után többek között a rövid életű, de annál emlékezetesebb Lángoló Gitárok c. ingyenes kéthavi magazinnak készített illusztrációkat (a fenti plakát… vagy plakátterv is ebből a korszakból származik). 2014-től a képregény műfaja felé fordult és munkái ma már nemcsak Magyarországon de külföldön is népszerűek. Eddigi legnagyobb sikerét H. G. Wells: Dr. Moreau szigete című kötete aratta, mely a magyar megjelenés évében Amerikában is kijött. 2011-ben elnyerte, a magyar alkalmazott grafikus szakma egyik legrangosabb díját, az Aranyrajzszög-díjat. 2020-ban pedig már mint képregényrajzoló a Magyar Képregényszövetség Korcsmáros Pál-díját vehette át. A logó tervezésben is virtuóz Németh Gyula árverésünkön szereplő plakátja az úgynevezett figurális logó műfajához áll közel.| Condition: | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
| Category: | Posters > Concert, music > |
| Publisher: | gynemeth.com., [2011-2012. Budapest,] |
| Item number / ISBN: | 0059945 |
| Item language: | Hungarian |
![Németh Gyula (graf.): MILES DAVIS 1926-1991. Nate Dogg, Ramones, Winkler Róbert. Illusztrációk [Lángoló Gitárok Magazin, 2011-2012.]. Németh Gyula (graf.): MILES DAVIS 1926-1991. Nate Dogg, Ramones, Winkler Róbert. Illusztrációk [Lángoló Gitárok Magazin, 2011-2012.].](/images/item_image/200/159110.jpg)
