hu
Advanced
Create Account  |   Sign In   |  Basket

Categories

Basket

The basket is empty.
You are not signed in.

Eörsi István : Az utolsó szó jogán [Szamizdat kiadás]

  • Description
  • Additional information
Tartalom:
Az utolsó szó jogán
E. I. önkéntes zavaros érzelemfutásai a halálosan beteg L. Gy. filozófussal egykor folytatott magnós csevegésének hallgatása közben
Az interjú
Egy álom

A borítógrafika Rajk László munkája.


Lukács ​Györgyről szóló írásaim egy részét tartja kezében az olvasó.
Az interjú Nyugat-Berlinben született, Tábori György ösztönzésére, 1983-ban. Először 1984-ben jelent meg, Die Stimme seines Hern címen a nyugat-berlini LCB kiadónál, majd ugyanebben az évben publikálta egy belgrádi folyóirat is; az angol szöveg (szintén egy folyóirat számára) most készül.
A darabot benyújtottam a Magvető Könyvkiadónak is, ahol drámakötetem kéziratait gondozzák – a kiadó azonban erre az írásomra nem tartott igényt.
A két vers már megjelent kötetben (Jönnek a bájos tények, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983), az Egy álom-ot a hetvenes évek elején, E. I. önkéntes zavaros érzelemfutamait pedig 1979-ben vagy 1980-ban írtam.
Esszém Az utolsó szó jogán (1987) az Interjú magnószalagon című könyvem előszava. E könyvben azoknak az életrajzi beszélgetéseknek az anyagát dolgoztam fel, amelyeket Vezér Erzsébet és én folytattunk a halálosan beteg Lukács Györggyel 1971 tavaszán. Ezt is felajánlottam, 1978-ban, a Magvető Könyvkiadónak. A kiadó – a tanulmány kivételével – szerződött is rá 1981 januárjában, de ez a szerződés újabb négy év lejártával érvényét veszítette. A beszélgetések közben megjelentek a tanulmánnyal együtt német, olasz, angol, szerb, sőt magyar nyelven az újvidéki Új Symposionban (1981), előkészületben van továbbá a francia és a japán kiadás is.
Condition:
Category: Books > Philosophy >
Category: Books > Essay >
Category: Books > Literature > Poetry >
Publisher: AB Független Kiadó, 1985
Item number / ISBN: 0047821
Binding: paperback
Page count: 93
Item language: Hungarian
Kosár

Basket

The basket is empty.
Telefon ikon
Telefon kör ikon Telefon: +36 1 317-50-23
Email ikon E-mail: info@muzeumantikvarium.hu
YouTube
Pinterest
Pinterest nagy ikon
Blogger
Blogger nagy ikon