Hauszmann Alajos: -- naplója

  • Description
  • Additional information

„A Napló nemcsak időrendi beszámoló Hauszmann Alajos életéről, amelyet időskorában papírra vetett, hanem egyedülálló korrajz is a századforduló társadalmi berendezkedéséről, a polgári életről, hagyományokról, emberi és szakmai fejlődéséről, pályájáról. Példamutató életvitele, széles látóköre kimagasló egyéniséggé tette; mai szemmel olykor nem is tudjuk elképzelni, hogyan férhetett bele mindez az életébe. Céltudatos készülése a szakmára olyan neves, korának később elismert építészeivel hozta össze, mint Lechner Ödön vagy Pártos Gyula. Ezek az egyetemi barátságok, amelyek kitartottak a külföldi tanulmányok során is, meghozták a maguk gyümölcsét. A berlini évek, az európai tanulmányutak emlékeztetnek arra a a középkori tanulási folyamatra, ahol a pályakezdő útnak indul, hogy mesterséget tanuljon a világban – majd ezt a tudást rendszerezi és hazahozza. Az akkori vándorinasok mintájára több szakmai úton is járt hol egyedül, hol társaival, megismerve a különböző építészeti stílusokat és azok illeszkedését az akkori kor szelleméhez. Ezt a tudást úgy Hauszmann, mint Lechner vagy a többi, hasonló utat bejárt építész hazája kincsévé tette.”
(Részlet Seidl Tibor előszavából)

Condition:
Category: Books > Arts > Architecture >
Category: Books > Biography >
Publisher: MMA, 2022
Item number / ISBN: 9786156434494
Binding: hardcover
Page count: 256
Item language: Hungarian