A ​modern ember fél a kereszténységtől – és fél a múlttól.

A modern ember nem őrzi már dédapja emlékét, ellenben buzgón írja dédunokájának kimerítő és hiteles életrajzát. Walter Scott a XIX. század elején a múltnak regényeit írta; H. G. Wells a XX. század elején a jövő regényeit írja. A modern lelket hajszolja valami a jövő felé, a futurista álmok felé, nemcsak a fáradtság, hanem a félelem is, amellyel visszatekint a múltba. És nemcsak attól fél, ami a múltban rossz volt, hanem attól is retteg, ami jó és szép volt benne. A jövő fehér fal, amelyre minden ember ráírhatja a nevét, amilyen nagy betűkkel akarja; a múlt fala azonban tele van, olvashatatlan karcolásokkal, mint például Platón, Ézsaiás, Shakespeare, Michelangelo, Napóleon. A jövőt olyan keskenyre szabhatom, mint amilyen magam vagyok, de a múlt olyan széles és élénk, mint az emberiség. A modern ember egész magatartása így értelmezhető: az emberek kitalálnak új ideológiákat, mert nem merik megpróbálni a régi ideálokat. Lelkesülten néznek a jövőbe, mert nem mernek a múltba nézni.
(Részlet Hevesi Sándor előszavából)