Ford.: Tandori Dezső.
Utószó: Géher István.

„Halála valahogy beletartozik a képzelet kockázatába…” – írta Robert Lowell, amikor régi tanítványa, Sylvia Plath, a újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetsége 1963-ban öngyilkos lett. A hátrahagyott életművet George Steiner így méltatta: „Sylvia Plath költészete: legenda; közösségi érték és egyedülálló különlegesség. Megtalálható benne a kor érzelemvilágának pontos lenyomata, s ezzel együtt valami hasonlíthatatlan, makulátlan, kemény tökéletesség… A versek veszedelmes kockázatot vállalnak; a véghatárokig feszítik Sylvia Plath eredendően tárgyilagos, önemésztő érzékenységét. Keserű diadalt bizonyítanak, a költészetét, mely képes rá, hogy a valóságnak odakölcsönözze a képzelet maradandóbb nagyszerűségét.” Sylvia Plath, pályája csúcsán: harmincegy éves, kétgyermekes amerikai asszony, és időtlen, görögtisztaságú tragédiahősnő. Alakját közel érezzük magunkhoz, és csillagtávolinak.

A védőborító felső élén ca. 5 cm-es beszakadás, egyébként szép állapotban.