Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után / Néhány kiegészítő megjegyzés a zsidókérdésről
- Leírás
- További adatok
Sorozat: Holocaust könyvek 1.
Bibó István híres tanulmányát aligha kell bemutatni, hiszen ez a legtöbbet idézett mű a magyar társadalomnak a magyar zisdóság elpusztításában való felelősségéről 1944-ben és az odáig vezető történelemben. Mégis, ahogy ez már lenni szokott a sokat idézett művekkel, egyre kevesebben olvassák. Pedig Bibó István példaértékű munkája a ’89-es rendszerváltással elkezdődött kibeszélés és természetszerű összezavarodás korszakában aktuálisabb, mint valaha. Úgy véljük, ennek a könyvnek sokszor meg kell jelennie, hogy minden nemzedékhez eljuthasson. Ezzel a kiadással a magunk szerény módján ugyanazt a célt akarjuk szolgálni, mint Bibó István, amikor a ma is aktuális Zsidókérdést jó fél százada megírta; azaz hogy a folyamatosan igaz emberi szó, a történelmünkkel való elfogulatlan szembenézés, az önkereső megértés tegye elviselhetőbbé, jobbá, értelmesebbé világunkat. Ezzel pedig nemcsak az ő igazsága mellett teszünk hitet, hanem amellett a szellemiség mellett is, mely képes megváltoztatni-váltani az embert.
Kötetünket a nemrégiben elhunyt Fehér Ferenc nagyszerű tanulmánya egészíti ki, mely a bibói eszmék befogadásának, továbbgondolásának, a társadalmi közbeszédbe, a kultúrába, azaz a történelembe illeszkedésének folyamatát mutatja meg. Ez a kétszeresen is posztumusz párbeszéd, reményeink szerint, új és új értelmezéseket serkent majd az új nemzedékben.
| Állapot: | ![]() ![]() ![]() ![]() |
| Kategória: | Könyv > Történelem > XX. század, politika > |
| Kategória: | Könyv > Vallás > Judaika > |
| Kategória: | Könyv > Történelem > Magyar történelem > |
| Kiadó: | Katalizátor, 1994 |
| Cikkszám / ISBN: | 0014442 |
| Kötés: | fűzve |
| Oldalszám: | 172 |
| Termék nyelve: | magyar |


















![Bibó István: A keleteurópai kisállamok nyomorúsága [Első kiadás] Bibó István: A keleteurópai kisállamok nyomorúsága [Első kiadás]](/images/item_image/100/113119.jpg)





