Sorozat: A magyar irodalom gyöngyszemei - csillagmítoszi foglalatban.

Ceruzás aláhúzásokkal és jelölésekkel.

A magyar irodalom gyöngyszemei sorozatban Vörösmarty Csongor és Tündéjéhez érkeztünk el. A Csongor és Tünde, mint tündérjáték és drámai játék kétféle előzményre vezethető vissza. Ezek vállalható előzmények, maga Vörösmarty is vállalta őket.
Az időben visszafelé haladva először Gyergyai Albert - újabban Gergeinek szoktuk ejteni a nevét - széphistóriájának kell szerepelnie a vizsgálatainkban, amely bizonyítottan előképe volt a Csongor és Tündének...
Van egy még mélyebb előzmény is, vagyis nem az időrend ma érvényben lévő skáláján számoljuk ki az „ősiség” mértékét. Így az Árgyélus-téma népmesei feldolgozásában ősibb magját fedezhetjük fel a történetnek, mint a széphistóriában...
• Miért is kell nekünk és egyáltalán lehet-e csillagmítoszi keretben tárgyalni ilyen rangos irodalmi műveket?
Az Árgyélustól Csongorig című fejezetben foglaltak szerint alapvetően kétféleképpen lehet csillagmítoszi keretek között elrendezni egy cselekménysort, akár regényről, akár eposzról, balladáról vagy népmeséről van szó. Vagy a statikus (állatövi), vagy a dinamikus (bolygó-) rendszer szerint tehetjük meg.
A statikus rendszer úgy működik, mint egy óraszámlap, amelyhez képest az óramutatók szerepét a mozgékonyabb bolygók játsszák. Régebben nem két, hanem hét mutatóval dolgozott az emberiség. A két fő mutató akkor is a „két nagy világító” volt, a Nap és a Hold, de rajtuk kívül a többi, szabad szemmel még jól követhető mozgású „bujdosó csillag”, a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz is segített az időszámítás pontosításában...
„Ennyi bevezetés talán elégnek fog bizonyulni ahhoz, hogy a siker reményében merjünk nekivágni az összehasonlító elemzés - várhatóan nem könnyű, viszont érdekes tanulságokat ígérő - feladatának.
Kezdjük a mesével!”