en
Részletes

Kategóriák

Kosár

Üres a kosár.
Nincs bejelentkezve.

Pilinszky János : Szög és olaj - Próza

  • Leírás
  • További adatok
Sorozat: Vigilia-könyvek.

Ez a kötet Pilinszky János irodalmi hagyatékának egy kevésbé ismert és alig számon tartott területére irányítja az olvasó figyelmét. A költő Pilinszky mellett ismernünk kell a prózaírót is! S ha a Rekviem című filmforgatókönyv, a Végkifejlet-ben megjelent talányos drámák, a Sheryl Suttonnal folytatott beszélgetések kezünk ügyében vannak, oda kívánkoznak a költő cikkei is, amelyekről már 1968-ban mint „kis remekművekről” beszélt Gyurkovics Tibor, pedig akkor még csak kialakulóban volt a sajátos publicisztikai műfaj, amely aztán olyan szokatlan őszinteségi fokra fejlődött a költő-publicista utolsó éveiben. E kötet lapjain egy költői figyelem történetét követhetjük végig, s olvasásuk során közelebb jutunk Pilinszky költői műveihez is.
De ezeket a cikkeket nemcsak a költemények jobb megközelítése, teljesebb megértése kedvéért érdemes tanulmányozni. Önmagukért is meg lehet szeretni őket. Együttesükből valami – szinte pascali – mű kerekedik ki, lenyűgöző alázattal és mégis öntörvényű biztonsággal. Itt is megtörtént az az evangéliumi csoda, amelyről költői nyelvével kapcsolatban szeretett beszélni Pilinszky: „A művészetben a süketek hallanak, a vakok látnak, a bénák járnak, minden fogyatékosság teremtő és magasrendű erővé válhat”. Itt a kezdetben kedvetlenül vállalt feladat változott meg, s a költő keze közt, aki sem lírikus mivoltát, sem vállalt szolgálatát nem tudta megtagadni, megszületett valami olyasmi, ami irodalmunknak maradandó kincse lesz, élő olvasmány akkor is, amikor már semmi sem marad azokból az újságlapokból, amelyeken ezek a rövid meditációk először megjelentek.
Állapot:
Kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
Kategória: Könyv > Vallás >
Kategória: Könyv > Esszé, tanulmány >
Kiadó: Vigilia, 1982
Cikkszám / ISBN: 0006152
Kötés: kötve/papír
Oldalszám: 513 p.
Termék nyelve: magyar

Szerző további művei

Pilinszky János : - - Összegyűjtött versei Pilinszky János : - - Összegyűjtött versei

Előjegyzés

Pilinszky János : - - összes versei Pilinszky János : - - összes versei

Előjegyzés

Pilinszky János : -- összegyűjtött levelei Pilinszky János : -- összegyűjtött levelei 1 800 Ft
Pilinszky János : -- összegyűjtött versei Pilinszky János : -- összegyűjtött versei 1 400 Ft
Pilinszky János : -- összegyűjtött versei Pilinszky János : -- összegyűjtött versei

Előjegyzés

Pilinszky János : -- összes versei Pilinszky János : -- összes versei

Pilinszky János : 66 vers / 66 Poems Pilinszky János : 66 vers / 66 Poems

Előjegyzés

Pilinszky János : A mélypont ünnepélye I-II. - Próza Pilinszky János : A mélypont ünnepélye I-II. - Próza

Előjegyzés

Pilinszky János : A mélypont ünnepélye I-II. - Próza. Pilinszky János : A mélypont ünnepélye I-II. - Próza.

Előjegyzés

Pilinszky János : A nap születése Pilinszky János : A nap születése

Előjegyzés

Pilinszky János : A rózsafüzér titkairól Pilinszky János : A rózsafüzér titkairól

Előjegyzés

Pilinszky János : A rózsafüzér titkairól Pilinszky János : A rózsafüzér titkairól

Előjegyzés

Pilinszky János : A rózsafüzér titkairól Pilinszky János : A rózsafüzér titkairól

Előjegyzés

Pilinszky János : Aranymadár Pilinszky János : Aranymadár

Előjegyzés

Pilinszky János : Aranymadár Pilinszky János : Aranymadár

Előjegyzés

Pilinszky János : Beszélgetések Pilinszky János : Beszélgetések

Előjegyzés

Pilinszky János : Beszélgetések Pilinszky János : Beszélgetések

Előjegyzés

Pilinszky János  : Beszélgetések Sheryl Suttonnal - Egy párbeszéd regénye Pilinszky János : Beszélgetések Sheryl Suttonnal - Egy párbeszéd regénye 2 000 Ft
Pilinszky János  : Beszélgetések Sheryl Suttonnal - Egy párbeszéd regénye Pilinszky János : Beszélgetések Sheryl Suttonnal - Egy párbeszéd regénye 2 000 Ft
Pilinszky János : Csönd és közelség - Pilinszky János füveskönyve Pilinszky János : Csönd és közelség - Pilinszky János füveskönyve

Előjegyzés

Pilinszky János : Esszék, cikkek Pilinszky János : Esszék, cikkek

Előjegyzés

Pilinszky János : Harmadnapon - Versek Pilinszky János : Harmadnapon - Versek

Előjegyzés

Pilinszky János : Harmadnapon - Versek Pilinszky János : Harmadnapon - Versek

Előjegyzés

Pilinszky János : Harmadnapon - Versek Pilinszky János : Harmadnapon - Versek

Előjegyzés

Pilinszky János  : Húsvét Pilinszky János : Húsvét

Előjegyzés

Pilinszky János : Kalandozás a tükörben Pilinszky János : Kalandozás a tükörben 1 200 Ft
Pilinszky János  : Kamień i chleb (Polish edition) Pilinszky János : Kamień i chleb (Polish edition)

Előjegyzés

Pilinszky János : Karácsony Pilinszky János : Karácsony

Előjegyzés

Pilinszky János : Keresztről keresztre Pilinszky János : Keresztről keresztre

Előjegyzés

Pilinszky János : Kráter Pilinszky János : Kráter 1 800 Ft
Pilinszky János : Kráter Pilinszky János : Kráter

Előjegyzés

Pilinszky János : Mesék Pilinszky János : Mesék

Előjegyzés

Pilinszky János : Nagyvárosi ikonok Pilinszky János : Nagyvárosi ikonok

Előjegyzés

Pilinszky János : Nagyvárosi ikonok - Összegyűjtött versek 1940-1970 Pilinszky János : Nagyvárosi ikonok - Összegyűjtött versek 1940-1970 1 200 Ft
Pilinszky János : Nagyvárosi ikonok - Összegyűjtött versek 1940-1970 Pilinszky János : Nagyvárosi ikonok - Összegyűjtött versek 1940-1970

Előjegyzés

Pilinszky János  : Naplók, töredékek Pilinszky János : Naplók, töredékek

Előjegyzés

Pilinszky János : Önéletrajzaim Pilinszky János : Önéletrajzaim

Előjegyzés

Pilinszky János : Összegyűjtött versei Pilinszky János : Összegyűjtött versei

Előjegyzés

Pilinszky János : Összegyűjtött versei Pilinszky János : Összegyűjtött versei

Előjegyzés

Pilinszky János : Összegyűjtött versei Pilinszky János : Összegyűjtött versei

Előjegyzés

Pilinszky János : Pilinszky Rómában 1947, 1967 - Levelek, esszék, fényképek Pilinszky János : Pilinszky Rómában 1947, 1967 - Levelek, esszék, fényképek 3 000 Ft
Pilinszky János : Poèmes choisis Pilinszky János : Poèmes choisis

Előjegyzés

Pilinszky János  : Publicisztikai írások Pilinszky János : Publicisztikai írások

Előjegyzés

Pilinszky János : Rekviem Pilinszky János : Rekviem

Telefon ikon
Telefon kör ikon Telefon: +36 1 317-50-23
Email ikon E-mail: info@muzeumantikvarium.hu
YouTube
Pinterest
Pinterest nagy ikon
Blogger
Blogger nagy ikon