kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Sallay Gergely Pál : Seregszemle fémben, zománcban - A m. kir. Honvédség és a Leventemozgalom jelvényei 1938-1945

  • leírás
  • további adatok
A fegyveres erők tagjai minden korban örömest hordták a kitüntető és megkülönböztető jelvényeket, hiszen azok felkeltették a külvilág érdeklődését, s kifejezésre juttatták viselőjük rátermettségét és a mögötte álló komoly intézményi hátteret. A jelvény tehát tárgyi mivoltán túlmutatva, eszmeisége által társaival egybeköti, érdemeiről számot adva öntudatossá teszi a katonát. A Seregszemle fémben, zománcban című kötet a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint több más magán- és közgyűjtemény anyagán keresztül mutatja be az 1938-1945 közötti időszak magyar katonai és katonai vonatkozású jelvényeit. A központban a tárgyak állnak, azonban külön hangsúlyt kapnak a jelvények rendszeresítésére, gyártására és adományozására vonatkozó információk, megjelennek a jelvényekhez tartozó nyomtatványok és a viselés korabeli képi forrásai is. Ahol lehet, bemutatásra kerülnek a jelvényekhez bármilyen formában köthető emléktárgyak is. Így a könyv a maga teljességében tárja a témát az Olvasó elé. A jelvények szimbólumértékére (miszerint számos csapatnem és alakulat megkülönböztető jelvényét reprezentációs célokra is használta) nyújtanak példát a kötetben megjelenő emléktárgyak, nyomtatványok. A második világháború magyar katonai jelvényeit ismertető tudományos jellegű összefoglaló mű mindeddig nem jelent meg. A kiadvány ezt a hiányt pótolja: az eddigi ismeretek összegzésével és az újabb kutatási eredmények közlésével rendszerbe foglalja a Magyar Királyi Honvédség és katonai előképzést végző leventemozgalom 1938-1945 közötti jelvényeit. A könyvet a magyar hadtörténelem és a magyar katonai szimbólumok iránt érdeklődők ugyanúgy haszonnal forgathatják, mint ahogy segítséget jelenthet a második világháborús katonai emlékek egyre népesebb gyűjtői táborának.
állapot:
kategória: Könyv > Militária, kitüntetés >
kategória: Könyv > Művészet > Iparművészet >
kategória: Könyv > Történelem > Magyar történelem >
kiadó: Monarchia, 2014
cikkszám / ISBN: 9789630681476
kötés: kötve/papír
oldalszám: 268
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár