Az üdvtörténet ismerete úgy hozzátartozott neveltetésemhez, mint mindkét ági családom mitológiája, hogyne lettem volna már gyermekként is tisztában azzal, mi miatt kell a világtörténelem előtt felelnie Judea hajdani procuratorának, Pilátusnak. Hamar rájöttem, hasonló helyzet a leghétköznapibb létben is kialakulhat, és jaj annak, aki felismeri, de nem vállalja az igazságot. Értékelésem indulata máig sem változott, míg ezt a regényt korrigáltam, szüntelen azt éreztem, ha ma írnám meg, nyilván nagyobb mesterségbeli tudással, érzékenyebb emberismerettel, de ugyanúgy elítélném Szőcs Izát, ahogy pályám első szakaszában tettem. Elmarasztalnám, mert bűnösnek érezném naiv szeretet hiányában - a szó itt azt jelenti: alázatos és feltétel nélküli -, mert fürdővárost ugyan mintaszerűt hozott létre, de rosszul diagnosztizálta saját szüleit, egyszer se volt kíváncsi apja hajdani szülőhelyére, nem fogta fel, hogy a Kapitány nevű nyúl nem csak egy háziállat, de az egész odalett múlt jelképe, az utolsó tanú valamire, ami nem lehet többé, és nem vette észre, hogy a szülői szeretet valutája csak a gyermeki szeretet valutájával egyenlíthető, ami nem váltható át sem öregek otthonára, sem luxuskörülmények közt biztosított magányélményre, szeretetre csak szeretet felelhet, s ha nem teszi, a gyermek karrierestül megbukott mint ember. Az én Pilátusom is megbukik, mert rossz a pénznem, amivel fizetne, mindennel ellátja az anyját, mégis gyilkosa lesz, mert fegyelmezett iparkodása már nem ismeri az egyszerű varázsszót, amivel az öregek élete meghosszabbítható, még a köteles hála is leróható szégyen és önmagunk feladása nélkül. Azt hiszem, azt akartam a könyvvel üzenni, hogy eszméljen fel, akire a történet ráillik, és valutát valutával egyenlítsen. Szőcs Iza sikerre született, nem differenciált érzelmi életre, az olvasó majd meglátja, mire jut vele. Ez volt az a könyvem, amelyre a legtöbb olvasói levelet kaptam, írtak Szőcs Vincénék és Izák, és írtak szégyenkező, elkésett Pilátusok, akik a regényből tudták meg, hogy a szeretetotthon nem azonos a személyemben érzékeltetett szeretettel, és Kapitány, a házinyúl lehet, hogy csak egy állat, de nem páclébe való, mert tanúja valaminek, ami egy öregasszony-öregember életében éppen a közeli halál ténye miatt nem ismétlődhet meg sohasem. Szőcs Iza, amikor már nincs kitől kérdezzen, az éjszakának szegezi a reménytelen üzenetet: „Anyám! Apa!” A regény zárómondata ez: „A halottak nem feleltek.” A szűz balladáját végig kell hallgatni, máskülönben megsértünk valamit, ami az örök végzés értelmében megsérthetetlen. És az író most, mai eszével sem tud mást üzenni, mint amit könyve írásakor: csak élőnek adható, visszafizethető, megköszönhető bármi, mert a temetők hallgatása egyértelmű és feloldhatatlan: a halottak nem felelnek.

(Amúgy első kiadás!)