categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Said, Edward W. : Orientalizmus

  • description
  • additional information
Fordította Péri Benedek.

A nyugati gondolkodásmódot jól ismerő, azzal felvértezett Said az arab szempontból "győzelmesnek" minősített 1973-as arab-izraeli háború után kezdett főműve, az Orientalizmus (Orientalism) megírásába. Az angolul 1978-ban, magyarul csak húsz éves késéssel megjelent mű alapgondolata, hogy a Nyugat viszonyát a Kelet (mindenekelőtt az iszlám) felé mindenkor felsőbbrendűségi tudat hatotta és hatja át. Ennek megfelelően tudományosan is úgy közeledett hozzá, mint a természettudós a kutatása tárgyához. Said más-más történelmi korokból vett példákkal támasztja alá elméletet, miszerint a keletkutatás, az orientalisztika nem más, mint a nyugati kolonializmus eszköze a keleti (más) kultúrák leigázásához, s az orientalisták célja Champoliontol Bernard Lewisig a nyugati gyarmatosítás (modern korunkban a neokolonializmus) előkészítése, illetve segítése; s a Kelettel foglalkozó kutatók, történészek, nyelvészek zöme nyugati hatalmak érdekeiért munkálkodó kém, ügynök volt.

A könyv, amely kétségtelenül rámutat a keletkutatás és a nyugati gondolkodás bizonyos - Said által el nem ismerten - változó tulajdonságaira, két irányban fejtett ki nagy hatást. Egyrészt kritikára, gyakran hiperkritikára késztette az orientalistákat s a más kultúrák iránti tolerancia jegyében szinte megkérdőjelezte a nagy keletkutató elődök munkásságának tisztességét, sőt magának az orientalisztikának a létjogosultságát. Ez ellen néhány nagy tekintélyű keletkutató emelte fel a szavát, máig tartó polémiát eredményezve a tudományágban. Ekkor kezdődött a nagy angol orientalista, a könyv lapjain az orientalizmus egyik tipikus képviselőjeként feltűnő, Bernard Lewis, és Edward Said húsz éves vitája a témában.
condition:
category: Books > Orientalism >
publisher: Európa, 2000
item number / ISBN: 9789630768252
binding: hardcover
pages: 666
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty