Mályusz Elemér népiségtörténeti munkája céljaként egy olyan múltszemlélethez akart eljutni, melyből a felekezeti és az osztályellentétek egyaránt ki voltak zárva. Szoros kapcsolatot látott a múlt kutatása és a jelen politikai élete között, melyben a legidőszerűbb probléma az elszakított magyarság kapcsolata volt a régi Magyarország más népeivel, melyet valamennyi szomszédos országban, sőt, a Német Birodalomban is vizsgáltak. A magyar nyelvű, magyarságközpontú kutatásban látta ennek ellensúlyát, melyhez a népiségtörténetet tartotta legalkalmasabbnak, mivel az megteremthetné valamennyi magyar egységes, határokon átívelő nemzeti tudatát, amely átvehetné a jogi, államközpontú kisebbségfogalom helyét. Szaktudományi szempontból a népiségtörténeti kutatás kiegészítette volna a politika- és művelődéstörténeti kutatásokat, mivel azok nem foglalkoztak az alsóbb néprétegek történetével.
Szerinte a korábbi államtani fogalmak kialakulása a magyar tudományos élettől függetlenül történt, ezért azokat egyszerűen átvettük és alkalmaztuk a magyar viszonyokra. Úgy látta, hogy a modern nemzetfogalom alapján a Magyarország területén kívül rekedt magyarságra új hazájában beolvasztás vár, azonban a nemzetfogalom lecserélése a népiség fogalmára a magyarságot is megmentheti.