Tandori vonzalma a bűnügyi irodalomhoz régi keletű. Láttuk, már a Talált tárgyban, egy fontos, hitvallásértékű versében Ph. Marlowe-t említi, sőt vele mondatja el legsajátosabb gondolatait. A Chandler-könyvek iránti rokonszenvét a különféle műfajú írásaiban fellelhető mottók, idézetek is bizonyítják. Az ő immár híres és szétolvasott regényei, melyeket a Nat Roid anagrammával jegyez, életművének szerves darabjai. Ezekben a bűnügyi szál ürügyén és mellett olyasmit mond el és úgy, amit és ahogyan másutt nem. Itt nyersebben szól például a szexualitásról vagy a tudatmély dosztojevszkiji, nabokovi bugyrairól. Drasztikusabb és közönségesebb vicceket enged meg amúgy sem szívbajos szereplőinek.
A kemény, érdes és atmoszférikus bűnügyit létbölcseleti megjegyzések, fanyar szójátékok, vulgáris lexikájú beköpések fűszerezik. A személyes utalásokat is rejtő bűnügyi történet sejtelmessége és feszültsége ugyanabból a kételyből fakad, amelyet már oly jól ismerünk az egyéb Tandori-művekből: Egy bizonyosság van: a semmiig eljutni. Ez a pascali gondolat előlegezi és alapozza azt a „mozgó feladványt”, hogy van-e egyáltalán történés, van-e mit megoldani; ha történt valami, úgy történt-e, ahogyan a szereplők feltételezik. Ez a szövegtörténésre koncentráltság az újregényes krimitechnikával is rokonítható – a Radírokkal, az Oroszlánszájjal, Auster gondolatjátékaival, B. Ellis szado-mazochista szélsőségességével.

Ezek az egyébként sokat fecsegő (klasszikus krimifogás!) de a szükséges helyen mindig továbblendülő kompozíciók fáradtan, felületesen olvasva, nem is élvezhetők. De igazi bűnügyi történetekként sem okoznak csalódást. Bierce, Dürrenmatt, G. Greene, Robbe-Grillet, Duras, Szerb Antal, Karinthy Frigyes után Tandori érdemben módosította a modern, irodalmi értékű bűnügyi történetről való elképzeléseinket, ebben a műfajban is felmutatta a csak reá jellemző változatot. - Doboss Gyula (Új KönyvPiac, 2005.)