Művészeti tanulmányok a művészet (története) után.

György Péter könyvének címe – a szellemes Duchamp-parafrázis – kitűnően fejezi ki, miről is szólnak a benne található tanulmányok. A szerző (sokadmagával együtt) úgy véli, hogy a művészettörténet, a kanonikus, klasszikus művészettörténet véget ért a nyolcvanas években, művészet azonban létezik. Ez a művészet viszont nemcsak olyan világban él, amelyben a média uralkodik, hanem maga is integráns része a médiának, a reklámnak, az óriásposztereknek, a videókultúrának stb. Azok a művészek (Cindy Sherman, Richard Prince, Jeff Koons, Robert Mapplethorpe stb.), akik sajátos alkotásaikkal, ez alkotások mélyreható és újszerű elemzésével szerepelnek a kötetben, egytől egyig arra példák, hogy a posztmodern társadalom pluralizmusa, szubkultúráinak interferenciája, médiáinak sokszínűsége nemcsak elmondható e társadalom sajátos, és hovatovább kizárólagossá vált nyelvén (nyelvein), ám épp e nyelvek teszik lehetővé, hogy olyan valóban jelentős alkotások szülessenek, mint pl. Mapplethorpe „nyitott” gay-művészetének reprezentatív darabjai, vagy mint a Benetton-reklámkampány által feldobott Olivier Toscani „műalkotásai”. György Péter kötetének egyik legvonzóbb sajátossága, hogy a történet- és művészetfilozófiai absztrakciók szerves egységben szerepelnek nála az „életes” bemutatásokkal, szellemes sztorizásokkal, valamint hogy a művek gondos elemzése nem független a kor – és világállapot értelmezéseitől. A kötet így – egyszerre lehet érdekes olvasmánya az újdonságok iránt érdeklődő olvasóknak, valamint fontos része a posztmodern szakirodalomnak.