categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Albert Ádám (szerk.) : Modellállítás: az emberi test képi konstrukciói

3,000 Ft
  • description
  • additional information
A könyvet Imre Réka tervezte.
Példányszám: 300

Az európai művészeti hagyomány középpontjában hosszú évszázadokon keresztül az ember, az emberi test ábrázolása állt: a művész ezen keresztül fogalmazta meg kérdéseit, tette meg állításait. Ebből adódóan az első művészeti akadémiák oktatási programjában is központi helyet foglalt el a testábrázolás, sőt a modellállítás privilégiuma eredetileg csakis a művészeti intézményeket illette meg. Jól illusztrálja ezt, hogy a francia nyelvben az académie szó nemcsak akadémiát, hanem aktot is jelent. Az intézményes rajzoktatás, a mintarajzkönyvek elterjedése a rajzi kifejezésmód demokratizálódását eredményezte, hiszen többé már nemcsak a nagy mesterek műhelyeiben dolgozók kiváltsága volt a rajzolás, hanem szélesebb tömegek számára is lehetővé vált a rajz változatos technikáinak elsajátítása és gyakorlása.
Az akadémiai művészetoktatásban – ahogy azt a belga művészetteoretikus, Thierry de Duve a művészetoktatási modellekről szóló írásában kifejtette – a gondos tanulmányozás és a hű másolás jelentette a képzés alapját, hiszen a struktúra a reneszánsztól kezdve a realizmus térhódításáig meghatározó volt. A 20. század során Nyugat-Európában és Amerikában az akadémikus hagyománytól való eltávolodás, illetve az absztrakt tendenciák megerősödése nyomán a modellállításon nyugvó leképezés jelentősége csökkent. Ám a kelet-európai művészeti felsőoktatási intézményekben, köztük egyetemünkön, a 20. század folyamán ez a klasszikus megközelítés napirenden maradt.

A kiállítás az alakrajz/mintázás tanításának módszertanából kiindulva az emberi test ábrázolását a testtel kapcsolatos különböző társadalmi diskurzusok kontextusában, esettanulmányokon keresztül mutatja be. Az eredeti műtárgyak és archív dokumentumok egyes oktatási elvek intézményen belüli folytonosságára mutatnak rá, ugyanakkor azt is láthatóvá teszik, hogy a különböző korszakokban, egyes oktatók szemléletéből fakadóan hogyan kapott egyéni, sajátos színezetet az emberi test felépítésének tanítása.
A kiállítás az MKE Egyetemi Könyvtár, Levéltár és Művészeti Gyűjtemény anyagára épít. A Gyűjteményben fennmaradt, Székely Bertalan által készített anatómiai rajzok, szemléltető ábrák, továbbá a Művészeti Anatómia, Rajz- és Geometria Tanszék gyűjteményének tárgyi emlékei átfogó képet adnak arról a pedagógiáról, mely hosszú évtizedekre lefektette a tárgyak oktatásának alapjait.
condition:
category: Books > Arts > Fine Arts > exhibition catalog >
category: Books > Essay >
category: Books > Foreign Language Books > Books in English >
publisher: Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2021
item number / ISBN: 0062904
binding: cloth bound
pages: 111
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty