Mindent a végtelenségig lehet írni, minden kimeríthetetlen: egy csokor virág és egy hatalmas ország, egy szál ember és egy metropolis; mindről egyként lehet írni három kötetes trilógiát és egy flekkes szösszenést. Újlipótváros jelene és históriája is csak - bocsánat a lopott hasonlatért - egy ilyen feneketlen kút, amelyből az idők végeztéig lehet meregetni a történeteket. Harmincezernyi ember, több ezer ház, üzlet, intézmény, neves és névtelen hely, látható és láthatatlan nevezetesség. Egy-egy nagyobb házmonstrumában nagyközségnyi ember él, akiknek mind-mind egyenkénti élete is kész regény. Bolond, aki teljességre tör, és én nem vagyok bolond, vagy ha mégis, hát másként. Dehogyis lehet itt mindent megírni, meg se próbálom; szemezgetek csupán, csak arról referálok, ami elém bukkan, amibe belebotlok, vagy amit az orrom alá dugnak barátaim, akikből - hál istennek - bőségesen el vagyok látva itt. Felírom az elém kerülő dolgokat csak, mint felírónő ősöm, nagyanyám testvére, Lonci néni, a Britannia söntésének koronázatlan királynője, felírom mindazt, ami elém kerül. Ami ma nem jött elő, benn maradt a hűtőben, konyhában, azt ma nem regisztrálom. Majd legközelebb.