Spiró Györgyöt főként két terület érdekli: a magyar színház, film megújulásának lehetősége és a kelet-európai irodalmak, kultúrák közös, illetve eltérő jegyei. Széles körű ismeretekre építve, de minden akadémizmustól, nehézségtől idegenkedve, a friss élmény igézetében elemzi azokat a drámákat, színházi előadásokat, filmeket, regényeket, verseket, amelyek felkeltették figyelmét. Remek színészportrékat fest (Pécsi Sándor, Psota Irén, Vass Éva, Haumann Péter, Paudits Béla, Bodrogi Gyula stb.); az elsők között figyel föl a magyar vidéki színházakban és a fiatal filmrendezőkben megnyilatkozó új törekvésekre; olyan klasszikus és mai lengyel, jugoszláv és orosz írók és rendezők munkáit ismerteti, akiknek életművét még mindig nem ismerjük eléggé; a felfedezés lelkesedésével hívja fel a figyelmet új magyar írókra, akiket a kritika érthetetlenül mellőzött- - például Kertész Imrére.