A kor és az ember
A bájoló hegedűs ...
Rozmaring- és levendulaillat vett körül, amikor egy régi kézirat címében olvastam ezeket a kissé keresett szavakat, amikkel egy elbájolt kortársa nevezi könyvünk hősét.
„A bájoló hegedűs, vagyis: L a v o tt a János."
S amint olvastam a kéziratot, - ennek a munkának a vázát, - egyre jobban oszlott el a régi, kinyitott szekrényekből szétáradó levendulaillat, egyre inkább tűntek el képzeletemből a kedves kis kertek a rozmaringokkal, egyre jobban szakadt fel szemeim elől a poézis köde, amit „A bájoló hegedűs" ígért. - És lassan-lassan kirajzolódott elibém egy szomorú, tragikus, elfecsérelt emberélet képe: Lavotta János élete. Lepergett, lemállott róla minden romantika, amint folyton tisztábban és világosabban tűnt elém alakja s a bájoló hegedűsből nem maradt semmi költészet, semmi báj, - csak tanulságok.
De ez annál több. Tanulságok, amikhez csak úgy lehetett eljutni, ha nem szűk körben mozogva vizsgáltuk a dolgokat, hanem a kort, az eszméket és eseményeket igyekeztük előbb megismerni, amelyek fűtötték az időket s amelyeknek gazdag, színes kaleidoszkópjában parányi, a sors által csak ide-oda lökött jelenség a bájoló hegedűs.
Dedikált példány.