Eljövendő századok történészei bizonyára fejcsóválva vennék tudomásul, ha korunkról csupán néhány közlekedési és utcanévtábla, köztéri szoborfelirat, vagy házak falára illesztett emléktábla alapján kellene véleményt alkotniuk. Márpedig az ókori történelemmel - mutatis mutandis - majdnem hasonló a helyzet. Az antikvitás írásbeliségének alapját a papirusz és a pergamen jelentette, s ezek a törékeny íróanyagok csaknem teljes egészében és visszavonhatatlanul elpusztultak. Amiben mégis sántít a hasonlat: az ókorban óriási szerepük volt a kőbe, bronzba, fába vésett feliratoknak, mint médiumoknak. A rómaiak idejében csaknem olyan szerepet töltöttekbe, mint a mai fényreklámok vagy óriásplakátok.

A zsidóság mindig is ellentmondásos viszonyban állt az őt körülvevő görög-római kultúrával. E kötetben azt vizsgáljuk, mennyire használták ki a feliratmédium adta lehetőségeket, mi volt ezekkel kapcsolatban az elméleti és gyakorlati hozzáállásuk. Kutatásunk fókuszában több mint másfélszáz feltárt későókori (3-7. századi) zsinagóga, illetve azok epigráfiai emlékei állnak. Ezek az apró mozaikdarabkák, feliratos kőtöredékek rendkívül izgalmas képet rajzolnak a korabeli zsidóság életéről, amely ráadásul nem is mindenben egyeztethető össze a kortárs rabbinikus irodalomból eddig megrajzolt képpel