A ​kilencvenes években, amikor elkezdték a jelenleg a világban beszélt nyelveket elemezni aszerint, hogy miképpen lehet hatékony számítógépes fordítóprogramokat írni, szinte heurisztikus volt a felismerés, hogy csupán két olyan nyelv van a világban melynek gyökrendszere megegyezik a magyarral, ez pedig az ujgur és az ír nyelv. Az írek történelméből tudható, hogy 1700 évvel ezelőttig itt a Kárpát-medence táján éltek, és innen vonultak tovább nyugatra egészen a mai hazájukig Írországig, ahol ma is élnek.

Ezzel egyidejűleg észak-olaszországi (lombardiai) nyelvész-kutatók megállapí-tották hogy a korábban kihaltnak vélt lombardiai etruszk nyelv valójában nagyon is élő, és ugyanaz amit ma magyarnak nevezünk. Ugyanezen kutatók egyben el is temették az úgynevezett finnugor elméletet, és a magyar nyelvet áthelyezték a kelta nyelvek sorába.

Jelen könyv szerzője etimológiai szemmel nézve eredt utána a Kárpát-medencei ősi földrajzi, vízrajzi helyneveknek, illetve a ma még létező beszélt vagy alvó nyugati kelta nyelveknek, felkutatva bennük a közös gyökszavakat illetve az azokból képződött kifejezéseket, és ezeknek kapcsolatait a mai magyar nyelvvel. Timaru Kast Sándor jelen tanulmánykötetéhez nem szükséges ismernünk sem a nyugati kelta nyelveket, sem az ujgur nyelvet, elég csupán magyarul gondolkodnunk miközben a szerző szófejtéseit olvassuk. A jelen mű nem szótár, nem is törekszik a teljességre, de mégis átfogó képet ad a kelta szóképzés rendszeréről, annak logikájáról, ami kísérteties hasonlóságot mutat a magyar nyelv szóképző rendszerével is, illetve betekintést nyújt a kulturális-antropológiai párhuzamok sokaságába is.