"Eörsi Pistának" szóló, személyes hangú dedikációval.

Lakatos István (1927. április 26. Bicske – 2002. május 6. Budapest) magyar költő, műfordító. A kötet verseket és műfordításokat – latin, szanszkrit, olasz stb. – is tartalmaz.
Lakjaros Istvánról írták, mondták: „Lírai szókincse párhuzamosan változik az epikaival, a parázsló indulatok tragikus objektivitássá szelídülnek, tektonikus mozgásrendszere más lesz, a rezgések e korszakban nem a szülés teremtő rángását, de az agónia görcseit közvetítik: Lakatos magánéletének csolnakán nemcsak ő maga, a fasizmus hánykolódik. Az Auschwitzig üldözött és örökre siratott lány figuráját tárgyilagossá merevedett részvéte kitörölhetetlenül olvasói emlékezetébe vési. Lakatos nem saját vesztesége miatt sír, hanem a megsértett humánumért.” (Szabó Magda)

„Lakatos István alig húszévesen, 1947-ben kezdett verseket megjelentetni, és két év múlva A pokol tornácán című kötetére Baumgarten-díjat kapott. Sikere gyors volt és megérdemelt. De Isten tudja, hogyan van ez, miért törvényszerű, ezekért a fiatalkori sikerekért nagyon meg kell fizetni, rendszerint bosszút áll értük az irigy sors – így vagy úgy, a legkülönbözőbb művészeti vagy társadalmi körülmények között is.” (Lengyel Balázs)

„Lakatos István mint költő a klasszikus hagyományok neveltje és híve, költői magatartását befelé fordulás jellemezte. Igen művelt és tehetséges; magatartásában, műveiben, kijelentéseiben mindig haladó szellemű emberként és íróként nyilatkozott meg.” (Képes Géza)