kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Csák Ferenc (szerk.) : Gyarmathy Tihamér - festmények

  • leírás
  • további adatok
Gyarmathy Tihamér 1933-tól a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendéke volt. 1937 és 1939 között Itáliában, Franciaországban és Németországban járt tanulmányutakon. Ismeretséget kötött Mondriannal, Beöthy Istvánnal, J. Arp-pal, A. Bretonnal, Max Billel. Első önálló kiállítását Párizsban, a másodikat Zürichben rendezte meg 1938-ban. Az egyetemes művészet, – amellyel szembesült, – nem egyszerűen követendő példa volt az ő számára, hanem inspiráló erő. Hazatérve került kapcsolatba Kassák Lajossal és Kállai Ernővel, a hazai avantgárd elkötelezett egyéniségeivel. 1946-ban Kállaival és több művésztársával megalapította az Elvont Művészek Csoportját. 1947-ben kiállította képeit Párizsban, a Salon des Réalités Nouvelles tárlatán, 1948-ban pedig Budapesten volt egyéni kiállítása. Az évben, – minthogy a politikai fordulat művelődéspolitikai változást is hozott – a csoportot feloszlatták, s tagjai nem állíthatták ki többé műveiket. Gyarmathy ekkor belső emigrációba vonult. Családja megélhetését húsz éven át fizikai, majd műszaki munkával bizosította. Amikor súlyos betegsége miatt nyugdíjazták, ugyan nehéz anyagi körülmények között, de ismét a festészetnek élhetett. A nehéz években mindvégig támaszkodhatott felesége és szellemi társa, Gobbi Éva önzetlen segítségére. Művei a hatvanas évektől fogva külföldön is, itthon is kiállításokra kerülhettek. 1971-től kezdve többször járt Nyugat-Európában, 1973-ban pedig körutazást tehetett Afrikában is. Számos külföldi kitüntetést kapott. 1991-ben a Magyar Művészeti Akadémia, 1993-ban pedig a Széchenyi Művészeti Akadémia választotta tagjai sorába.
állapot:
kategória: Könyv > Művészet > Képzőművészet >
kategória: Könyv > Művészet > Művészettörténet >
kiadó: Körmendi Galéria, 2004
cikkszám / ISBN: 9632149548252
kötés: kötve/papír
oldalszám: 317
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár