categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Boardman, John : Görög művészet

  • description
  • additional information
A szerző a görög művészet egyik legkiválóbb tudós ismerője. Összefoglaló tanulmánya az 1960-as évek elején jelent meg először; azóta több kiadást ért meg a legkülönbözőbb nyelveken, olvasók százezreit vezette be a görög művészet csodálatos világába. A jelen kötet lényegesen kibővített, átdolgozott, negyedik változatban, a legújabb leletek, új tudományos eredmények és megközelítési módok tanulságait felhasználva gazdagítja A művészet világa-sorozatot.
Miként a szerző mondja: „Könyvemben megkíséreltem a görög művészetet visszahelyezni eredeti színhelyére, Görögországba, kiemelni a kiállítások és a művészeti könyvek steril környezetéből. Megkíséreltem felidézni születése, fejlődése körülményeit, megmutatni, mit jelentett alkotói és akkori nézői számára. Így helyesebben tudjuk értékelni azt is, mivel gazdagította a nyugati világ későbbi művészeit. E mesterművek eredeti céljai és mai értelmezésük gyakran nagyon távol áll ugyanis egymástól. Ezért a legfontosabb célom, hogy megmagyarázzam, milyen valójában a görög művészet, hogyan kell befogadnunk és élveznünk, közös örökségünk részeként.”

Boardman könyve minden bizonnyal a tanulóifjúság és széles olvasóközönség új generációja számára autentikus és olvasmányos kalauzként segít feltárni a görög művészet varázslatos, hiteles történetét. Sir John Boardman 1927-ben született, a cambridge-i Chigwell School és Magdalene College növendékeként végezte tanulmányait. Több évet töltött Görögországban, három évig az athéni British School of Archeology igazgatóhelyettese volt, ásatásokat vezetett Szmirnában, Krétán, Chiosban, Líbiában. Négy évig részt vett az oxfordi Ashmolean Museum munkájában, majd később az oxfordi Merton College tagja és a klasszikus régészet előadója volt. Jelenleg Oxfordban a klasszikus archeológia és művészet Lincoln Professzor Emeritusa és a British Academy tagja. Boardman professzor igen sokat publikált az ókori görög művészet és régészet témakörében.
condition:
category: Books > Arts > Art history >
publisher: Glória, 2007
item number / ISBN: 9789639587229
binding: paperback
pages: 303 p.
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty