kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Szarka Klára - Fejér Zoltán : Fotótörténet

  • leírás
  • további adatok
A múlt század nagy tudományos és technikai találmányainak egyike a fotográfia. Ahogyan György Aladár írta róla lelkesen: a napsugarat tette szolgájává az ember, hogy általa addig soha nem látottan hűséges képeket készítsen. Könyvünkben a fényképezés sokféle használatáról számolunk be, írunk azokról, akik készítették a képeket, és azokról, akik valamilyen módon "fogyasztották"; arról, ahogyan a fénykép a mindennapok része lett, átformálta a sajtót, betört a művészetek templomába, a tömegek szórakozásává vált, nagy üzletet hozott sokak számára, tudósított a harcmezőkről, szolgálta a tudományt és a politikai harc fegyvere lett.
Rövid, népszerű, tankönyvkényt is használható összefoglalás írását tűztük ki célul, ezért igyekeztünk a fotográfia történetéből a fontos, jellemző, fordulatot hozó részleteket kiragadni. A fényképezés fejlődését meghatározó néhány személyiséget is bemutatunk, hiszen némelyikük életútja általános történeti tanulságokkal is szolgál.
Könyvünk második részében a fényképezés technikai fejlődésének leírását adjuk. Ebben is csak a legfontosabb epizódok leírására szorítkoztunk, ám a két rész párhuzamos, vagy egymás utáni elolvasása remélhetőleg azért ad némi segítséget ennek a szerteágazó témának a megismeréséhez.
állapot:
kategória: Könyv > Művészet > Fotográfia >
kiadó: Műszaki, (1999)
cikkszám / ISBN: 9789631613964
kötés: fűzve
oldalszám: 240
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár