kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Varnusz Egon - Flórián Tibor : Fischer és Szpasszkij

  • leírás
  • további adatok
Könyvünkben korunk két kiemelkedő sakkozójáról, Borisz Szpasszkijról és Robert Fischerről kap képet az olvasó. A szükségszerűen vázlatos életrajzi adatoknál is ékesebben beszélnek helyettük játszmáik, amelyeket a különböző nagy versenyeken játszottak.
A hivatástudattól áthatott Fischer joggal jegyezte meg egy helyen: nyomtatásban megjelent elemzéseiben még nem követett el hibát. Ezen a téren valóban éppolyan nagyot alkotott, mint magukban a játszmákban. Nem kevésbé jellemzők Szpasszkij elemzései tárgyilagosságuk, tömörségük, a küzdelem lélektani oldalainak megvilágítása miatt. Így természetes, hogy ezt a munkát náluk jobban elvégzeni nem tudtuk és ezért bőven merítettünk a rendelkezésre álló forrásokból a két nagymester alkotásaiból, elsősorban Fischer kitűnő "60 emlékezetes játszmám" című művéből. Igyekeztünk minél több olyan játszmát is megjelentetni, amelyek későbbi keletűek, és ezért korábbi gyűjteményekben még nem láttak napvilágot. Szerencsés módon a két nagymester megnyitási repertoárja csak igen kis részben esik egybe, így játszmáik egyben a ma használatos megnyitások szinte mindegyikére adnak értékes példaanyagot.

Befejezésül megemlítjük, hogy kéziratunk már 1971-ben készen volt. Ekkor jött a világbajnoki mérkőzés körüli zenebona, ami a Fischer és Szpasszkij személye körüli érdeklődést szinte a befutott táncdalénekesek iránti "kultusz" nívójára emelte.
Úgy éreztük, bűn lenne megfosztani az olvasót a mérkőzés játszmáitól, és vállaltuk, hogy a rendelkezésre álló rendkívül rövid idő alatt ezt az anyagot is feldolgozzuk. Emiatt azonban a könyv első és második része között bizonyos ellentmondásokat található az olvasó; mégis a téma így lett zárt egész. Reméljük, hogy könyvünket minden rendű sakkozó élvezettel és haszonnal forgatja.
állapot:
kategória: Könyv > Sport > Sakk >
kiadó: Sport, 1972
cikkszám / ISBN: 0054083
kötés: fűzve
oldalszám: 168
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár