Lev ​Kulesovot (1899-1970) azon új filmes nemzedék atyjának számítják, amely a forradalommal együtt került a filmbe. Még a forradalom előtt tanulta ki a szakmát, a Hanzsonkov stúdióban. Ő lett az új filmművészet egyik első teoretikusa. Az első tudatos montázskísérletek szerzője. Profi filmes, akinek emlékezéseiből egy hősi korszakról kapunk hírt. Kulesov, akinek Rodecsenko tervezett díszletet, s aki Sklovszkijjal írt közösen forgatókönyvet, kitűnő mesélő is, akár arról essék szó, hogyan hallgatta megbűvölve a költőt, Brjuszovot, akár arról, hogyan készítette el egy pályaudvar díszletét egy üvegfal, egy hatalmas óra és némi gőz segítségével. Élettársa, Alekszandra Hohlova, a képtáralapító P. M. Tretyakov unokája is leltárt készít kettejük kapcsolatáról, munkájáról. Mintha két kameraállásból látnánk a két művész életét, környezetét. Az emlékező írásokon kívül Kulesov filmelméleti írásait s szellemes, a szöveget kiegészítő rajzait adjuk közzé kötetünkben.

„Szeretek tanítani. Nem könnyű dolog tanárokat toborozni a filmfőiskolára, mert az emberek nem akarnak tanítani, másokat oktatni. A rendezők szívesebben készítik saját filmjeiket. Én ezzel szemben mindig azt gondoltam, hogy fontosabb dolog filmeseket nevelni, mint a magam filmjeit készíteni. Eizenstein ugyanúgy érzett. De elég ritkák az olyan emberek, mint mi. A fiatalok visszariadnak ettől a feladattól. Azt hiszem, ez csak átmeneti állapot. A szovjet filmesek nyolcvan százaléka a VGIK-ben, a szovjet filmfőiskolán tanult. És ötven százaléka a tanítványom.”

(Részlet egy 1965-ös interjúból.)