A groteszk és az abszurd körmönfont keverékével, páratlan és mindmáig utánozhatatlan nyelvi leleményeivel, a polgári tudat és öntudat iszonyú szatírájával "műfajt" teremtett, olyat, aminek mindmáig ő az egyetlen képviselője.
Regényében a harmincas évek szellemi légkörét parodizálja, az iskolát éppúgy, mint a modernségért rajongó polgárságot, a helyért kereső értelmiséget és a végnapjait élő földbirtokos osztályt. A Ferdydurke több rétegű - a realisztikusból az abszurdba hajló s mindkét esetben narratív módon kommentált - cselekménye voltaképp csak ürügy arra, hogy az író kibontakoztassa eredendő utálkozását a társadalmi létnek mindama bevett, szankcionált, kötelező tartalmai, elősorban magatartásformái iránt, amelyek Gombrowicz meggyőződése szerint gúzsba kötik az Ént.