2. bőv. kiadás.
Szerk.: Stefanich Péter.
Nemesnépi Zakál György tájmonográfiájáról a mai napig úgy tartják, hogy nemcsak az első, de egyben a legteljesebb mű is az Őrségről, arról a történeti és néprajzi tájegységről, amely a magyarországi területek közül talán leginkább konzerválta a XXI. századra gazdálkodását és szokásait, valamint lakosságának életvitelét is. A teljes címe szerint „Eőrséghnek Leirása ugymint: Annak Természete, Története, Lakosai ezeknek szokásai, nyelvszokása a’ mellyeket öszve szedegett Nemes-Népi Zakál György: 1818-dik Esztendőben” elnevezés alatt lejegyzett tudományos mű tartalmát és szerkezetét tekintve is hasonlatos Gönczi Ferenc Göcsejéhez, ám miután ez utóbbi jó egy évszázaddal később készült el, valójában Nemesnépi Zakál György munkája lehetne annak hivatkozási alapja. Az Őrségről szóló tájmonográfia három fejezetre oszlik, az első rész a nyugat-magyarországi tájegység, azaz a történelmi Őrvidék földrajzát és településeit mutatja be, a második növény- és állatvilágát, míg a legtartalmasabb harmadik fejezetben egy viszonylag alapos néprajzi és nyelvészeti leírást találhatunk. Napjaink kutatói szerint utóbbi egyben a legértékesebb résznek is tekinthető, hiszen a szerző elsőként mutatta be, illetve dokumentálta az Őrség nyelvjárási sajátosságait és értékeit.
Az átfogó tanulmány szerzője kétszáz éve, 1822. február 21-én hunyt el.
