Ódor Balázs - Xeravits Géza (szerk.): Elmélet és gyakorlat a zsidó-keresztény gondolkodás történetében
- Leírás
- További adatok
Sorozat: Horizontok 2.
Pápai Református Teológiai Akadémia Horizontok konferenciasorozata egy együttgondolkodási folyamat kikristályosodási pontja. A teológia tudománya önmagában hordozza a hit végső bizonyosságának és az emberi szavak esetlegességének feszültségét. Gyakorta elhangzik egyházi körökben is az ítélet: elmélet helyett gyakorlatot; az elválasztó hit helyett egyesítő szeretetet. Jelen kötet szerzőit, a különböző teológiai tudományágak képviselőit az a meggyőződés mozgatja, hogy a teológia az elmélet és gyakorlat - a keresztény élet pedig a hit és szeretet egységében valósul meg. Az együtt megkezdett út célja az, hogy egy-egy közös kérdés tárgyalása közben valami felderengjen az összetett teológiai tudomány egységéből. Jelen kötet az első lábnyom ezen az úton, amelyet reménységünk szerint sok hasonló követ, hogy mindinkább megvalósulhasson közös célkitűzésünk.
(a szerkesztők)

