García Márquez, Gabriel: Egy hajótörött története

Luis Rengifo nyugodtan az egyik kezébe vette a fülhallgatót, és a másikkal meg felvette a mentőmellényt. Mint ahogy a nagy hullám után, abban a pillanatban is végtelen ürességet éreztem, aztán meg mélységes csendet. Láttam, hogy Luis Rengifo már felvette a mellényét, és visszaveszi a fülhallgatót. Behunytam a szemem, és tisztán kivehetően hallottam az órám ketyegését. Körülbelül egy percig hallgattam a ketyegést. Ramón Herrera meg sem mozdult. Úgy számítottam, hogy háromnegyed tizenkettő lehet. Két óra múlva Cartagenában kell lennünk. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha a hajó fennakadt volna a levegőben. Előhúztam a kezem, hogy megnézzem, hány óra, de nem láttam se a karomat, se a kezemet, se az órámat. A hullámot sem láttam. Csak azt éreztem, hogy a hajó végleg megbillen, és hogy gurul az a teher, amibe én kapaszkodom. A másodperc egy töredéke alatt felpattantam: a víz a nyakamig ért. Láttam az elzöldült, kidülledt szemű, szótlan Luis Rengifót, ahogy magasra tartja a fülhallgatót, és megpróbál felbukkanni a víz alól. Aztán teljesen elborított a víz..."