A ​ló az ember életének része volt ősidők óta, s mint ilyen, az emberiség mitológiájában is jelentős szerepet kapott. Több istennek volt attribútuma vagy megjelenési formája. Poszeidón is olykor ló alakban jelenik meg, Egyiptomban viszont a menekülő hős háromlábú lóvá változik. Az istenek, félistenek, hősök lovon közlekednek, miként Illés próféta kocsiját is három tüzes pariapa vontatta az égen. Odin,a skandináv mitológia főistene is lovakat és kocsit adott a nappalnak és az éjszakának, s felküldte őket az égre, hogy napjában egyszer bejárják a földet. A muzulmánok tíz állatot hoztak kapcsolatba az éggel, köztük a lovat is.
A lovak egy csoportját természetfeletti erővel ruházták fel. Közéjük tartoztak a táltosok. Villámként száguldottak, beszéltek, és legyőzhetetlenek voltak, bár betegnek és soványnak látszottak. Közülük is kiemelkedett a Pégaszosz, azaz a szárnyas ló, amley Zeusz mennyköveinek és villámainak volt hordozója. A mítoszok egyike szerint viszont Bellerophontész az istenektől kapta ajándékba, hogy hátáról elpusztítsa a szárnyas szörnyet, a Khimairát. Patája nyomán fakadt a Helikon hegyen a Ló-forrás. Megjelent egyszarvúként – unikornis – is félelmetes, legyőzhetetlen vadként, vagy szelíd formában a szüzesség jelképeként. Megéneklik őket keleti és nyugati népköltészetben egyaránt, ábrázolták családi címerekben, kódexek iniciáléiban, gobelineken.