kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Rum Attila : Demény Miklós

4 200 Ft
  • leírás
  • további adatok
Demény Miklós (1939-2010) festőművész, mesterei a Magyar Képzőművészeti Főiskolán: Pap Gyula, Fónyi Géza és Bernáth Aurél voltak. Konstruktivista előképek után a dekoratív-geometrikus képépítés irányában tájékozódott. Főleg építészeti elemek és csendéletek képezik témáit, amelyeket friss, üde színvilág és szigorú tárgyszerűség jellemez. Képeit nagyszámú konstruktív rajztanulmány előzi meg, melyekből sok megjelent a napisajtóban is.

"Demény első gyűjteményes kiállítására, nem sokkal a főiskola elvégzését követően, 1964-ben került sor a budapesti Mednyánszky Teremben, ahol Márkus Károly szobrászművész társaságában mutatkozott be a nagyközönségnek. A Művészet című folyóiratban, az Sz. R. monogrammal ekkor megjelent kritika a legkevésbé sem bánt kesztyűs kézzel az ifjú pályakezdővel. Pedig amit Demény a közönség elé tárt, az nagyon is a levegőben volt már ekkor.
Egy évvel később John Heartfield, a modern művészet egyik rendkívül befolyásos alakjának fotókollázsait állította ki az Ernst Múzeum. 1966-ban Mai francia festők című kiállítás nyílt a Műcsarnokban. 1967-ben három (!), modern francia grafikákat felvonultató tárlatot láthatott a közönség az Ernst Múzeum és a Műcsarnok falain. Valamint ugyanebben az évben nyílt kiállítás előbb Picasso grafikából, majd Henry Moore, a világhírű angol szobrász alkotásaiból, szintén a hazai kiállítási intézmények egyik legjelentősebbjének számító Műcsarnokban. Vagyis a Fernand Léger és Pablo Picasso műveit nyilvánvaló forrásként kezelő Demény teljesen naprakésznek számított az európai és korát megelőző a hazai modernizmus színterén. 1968 nyarán a Műcsarnokban Fernand Léger műveiben gyönyörködhetett a közönség, némiképp elégtételt szolgáltatva Deménynek is a korábbi támadásokért." ( Rum Attila: Picasso és Léger bűvöletében.)
állapot:
kategória: Könyv > Művészet > Művészeti album >
kategória: Könyv > Művészet > Művészettörténet >
kiadó: Virág Judit Galéria, 2021
cikkszám / ISBN: 0057305
kötés: fűzve
oldalszám: 204 p.
könyv nyelve: magyar

további képek

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár