categories
- Traffic and Vehicles Catalogue
- socreal.catalog
- Advertisement Catalogue
- Photo Catalogue
- Chinese and Japanese Catalogue
- New Holy Card Catalogue II.
- 12 interesting old books
- Books
- Logic Puzzles
- Child Rearing
- Albums
- Speleology
- Mining
- Bestseller
- Bibliography
- Mode, mode history
- Other
- Eroticism
- Essay
- Ethology
- Esoteric books
- Biography
- Fantasy
- Philosophy
- Geography
- Gastronomy
- Alpinism
- Hobby
- Humour
- Foreign Language Books
- Children's books
- Informatics
- Literary History
- Informing
- Law
- Calendar
- Gardening
- Comics
- Needlework, Embroidery
- Classical Philology
- Communication
- Book history, typography
- Economy
- Criminalistics
- Lexicons, Handbooks
- Horse, riding
- Media
- Bee-keeping
- Military, Ordenskunde
- Miniature books
- Arts
- Ethnography
- Philately, Numismatics
- Linguistics
- Orientalism
- Medical books
- Pedagogy
- Psychology
- Politics
- Archeology
- Old pulp fiction
- Rhetoric
- Promotion
- Science Fiction
- Sports
- Literature
- Social Psychology
- Sociology
- Entertaining Literature
- Dictionary, Language books
- Social science
- Technical books
- Cartography
- Natural Sciences
- Incomplete
- History
- Newspapers, Magazines
- Hunting
- Religion
- Bibliophil
- Antiques
- Engraving
- Maps
- Photos
- Antique Papers, Small Prints
- Posters
- Circus
- Modern Graphics
- Socialist Realism
- NER Propaganda
- Others
cart
Cart is empty
You've not logged in
Pernye András : Budapest hangversenytermeiben
- description
- additional information
Válogatott zenekritikák 1959-1975
Válogatta, szerkesztette és az utószót írta Mikusi Balázs
Pernye András (1928-1980) immár bő három évtizede nincs közöttünk, személyét azonban egykori zeneakadémiai tanítványai körében mindmáig legendák övezik, a Ki mit tud? zsűritagjaként pedig a nem kifejezetten zenerajongó nagyközönség idősebb tagjai is jól emlékezhetnek rá. Jelentősebb zenetudományi munkái többek között Giacomo Pucciniről (1959, 1988), A jazzről (1964, 2007), Alban Bergről (1967), ill. az Előadóművészet és zenei köznyelv (1974) problémájáról már életében megjelentek, halála után pedig Breuer János két válogatást is közzétett rövidebb írásaiból A nyilvánosság (1981), ill. Fél évezred fényében (1988) címmel. A Pernyét életében leginkább híressé sőt joggal mondhatjuk: hírhedtté tevő zenekritikák azonban mindmáig nem váltak hozzáférhetővé új kiadásban, pedig éppen ebben a műfajban tükröződik a leggazdagabban a körülrajongott Pernyus magával ragadó személyisége: szabad, szinte csevegő stílusa; óriási műveltséggel párosuló, briliáns asszociációs képessége; a valódi minőséget őszinte tisztelettel méltató, a felületes és ebben az értelemben erkölcstelen előadót viszont kíméletlen iróniával megsemmisítő értelmiségi attitűdje. Pernye kritikusi működésének középpontjában a Magyar Nemzet (Pernye szavajárása szerint) hangversenykritikusaként eltöltött mintegy másfél évtized áll. Egy hét Budapest hangversenytermeiben címmel az 1959. november 21-i számban megindított rovata az 1973-74-es koncertévad lezárultáig heti rendszerességgel jelentkezett (a feladatot ezután Pándi Marianne vette át), egy-egy jelentős vendégművész felléptéről azonban ezen kívül még külön írásokban is beszámolt. E hatalmas terjedelmű kritika-termés természetesen számos önismétlést, a napi hajszában elkerülhetetlenül gyengébben sikerült, illetve ma már témája folytán is kevésbé érdekes írást tartalmaz, az írások közlése tehát csak egy gondosan megrostált válogatás formájában tarthat számot a nagyközönség érdeklődésére. A válogatás során legfontosabb szempontom a kritikák irodalmi értéke volt ez azonban szerencsésen egybeesik a máig ismert, jelentős művészekről szóló beszámolók kiválasztásával, hiszen Pernyét éppen a rendkívüli előadói teljesítmények inspirálták leginkább arra, hogy rendkívüli kritikusi teljesítménnyel közvetítse a kapott élményt olvasói felé. A kötet ennek folytán nem csupán a 60-as és kora 70-es évek budapesti hangversenyéletének krónikája, de egyszersmind szinte letehetetlenül olvasmányos arcképsorozat a 20. század számos jelentős előadóművészéről.
Válogatta, szerkesztette és az utószót írta Mikusi Balázs
Pernye András (1928-1980) immár bő három évtizede nincs közöttünk, személyét azonban egykori zeneakadémiai tanítványai körében mindmáig legendák övezik, a Ki mit tud? zsűritagjaként pedig a nem kifejezetten zenerajongó nagyközönség idősebb tagjai is jól emlékezhetnek rá. Jelentősebb zenetudományi munkái többek között Giacomo Pucciniről (1959, 1988), A jazzről (1964, 2007), Alban Bergről (1967), ill. az Előadóművészet és zenei köznyelv (1974) problémájáról már életében megjelentek, halála után pedig Breuer János két válogatást is közzétett rövidebb írásaiból A nyilvánosság (1981), ill. Fél évezred fényében (1988) címmel. A Pernyét életében leginkább híressé sőt joggal mondhatjuk: hírhedtté tevő zenekritikák azonban mindmáig nem váltak hozzáférhetővé új kiadásban, pedig éppen ebben a műfajban tükröződik a leggazdagabban a körülrajongott Pernyus magával ragadó személyisége: szabad, szinte csevegő stílusa; óriási műveltséggel párosuló, briliáns asszociációs képessége; a valódi minőséget őszinte tisztelettel méltató, a felületes és ebben az értelemben erkölcstelen előadót viszont kíméletlen iróniával megsemmisítő értelmiségi attitűdje. Pernye kritikusi működésének középpontjában a Magyar Nemzet (Pernye szavajárása szerint) hangversenykritikusaként eltöltött mintegy másfél évtized áll. Egy hét Budapest hangversenytermeiben címmel az 1959. november 21-i számban megindított rovata az 1973-74-es koncertévad lezárultáig heti rendszerességgel jelentkezett (a feladatot ezután Pándi Marianne vette át), egy-egy jelentős vendégművész felléptéről azonban ezen kívül még külön írásokban is beszámolt. E hatalmas terjedelmű kritika-termés természetesen számos önismétlést, a napi hajszában elkerülhetetlenül gyengébben sikerült, illetve ma már témája folytán is kevésbé érdekes írást tartalmaz, az írások közlése tehát csak egy gondosan megrostált válogatás formájában tarthat számot a nagyközönség érdeklődésére. A válogatás során legfontosabb szempontom a kritikák irodalmi értéke volt ez azonban szerencsésen egybeesik a máig ismert, jelentős művészekről szóló beszámolók kiválasztásával, hiszen Pernyét éppen a rendkívüli előadói teljesítmények inspirálták leginkább arra, hogy rendkívüli kritikusi teljesítménnyel közvetítse a kapott élményt olvasói felé. A kötet ennek folytán nem csupán a 60-as és kora 70-es évek budapesti hangversenyéletének krónikája, de egyszersmind szinte letehetetlenül olvasmányos arcképsorozat a 20. század számos jelentős előadóművészéről.