Néhány helyen golyóstollas bejegyzéssel.

Ha Hasfelmetsző Jack azt mondaná, azért tette, amit tett, mert megihlette rá az Evangélium, hajlanánk arra a gondolatra, hogy legalábbis szokatlan módon olvasta az Újszövetséget. Azt hiszem, ezt mondanák azon tétel legengedékenyebb védelmezői is, mely szerint az olvasásba minden belefér. Azt mondanánk, Jack a maga módján használta az Evangéliumokat - esetleg azt (vagy ők azt mondanák), hogy tiszteletben kell tartanunk az olvasatát - még ha, mivel misreadingjének ez az eredménye, én jobban szeretném is, ha Jack nem olvasna többet. De nem mondanánk, hogy az iskolás gyerekek Jackről vegyenek példát, tőle tanulják meg, mi mindent lehet kezdeni egy szöveggel.

A példa nem pusztán szellemes kíván lenni: az állítja, hogy van legalább néhány eset, amikor mindenki elismerné, hogy egy adott értelmezés fenntarthatatlan. Falszifikációs bizonyítéknak ennyi is elegendő. És ha akár csak egy elfogadhatatlan olvasatról beszélhetünk, már meg is születik a probléma, hogy akkor vajon milyen kritérium alapján tehetünk különbséget az olvasatok között.

Umberto Eco 1990-es kötetének tanulmányai az értelmezés határairól szólnak, az interpretációs energia szélsőséges pocsékolásának eseteiről és az olvasás gazdaságosságának kritériumáról.

Ez a dekonstrukció gyakorlatát vitató könyv akár irányváltás is lehetne a Nyitott mű-höz képest, ahol Eco úttörő és provokatív módon a befogadást és az értelmezést helyezte kiváltságos pozícióba. Csakhogy a Nyitott mű valójában az értelmezői kezdeményezés és a műhöz való hűség közötti dialektikát hangsúlyozta; ma viszont helyre kell állítani az olvasó szándéka és a mű szándéka közötti feszültséget (miközben a szerző szándéka fantazmagórikus és elérhetetlen marad).

A végtelen szemiózis alapelve nem valamiféle örvendetesen ellenőrizhetetlen jelentéssodródást feltételez, hanem egy olyan értelmezői közösség egyezségein alapuló helyzetet, mely tiszteletben tartja egy mű szemantikai koherenciáját. Az, hogy egy szövegnek végtelen számú értelmezése lehet, nem jelenti azt, hogy mindegyik értelmezés jó is. És ha eldönthetetlen is, hogy melyek a jó értelmezések, az mindenképp megmondható, hogy mi az, ami elfogadhatatlan.